by

Yaya Toure még mindig alapember Manchesterben

2014. November 8. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Yaya Toure
Az elefántcsontparti játékát idén sok kritika éri, de a Manchester City menedzsere szerint még mindig alapembernek számít.

 

Yaya Toure nagy szerepet játszott a manchesteriek elmúlt szezonbeli remeklésében, a bajnoki címet nyerő gárda egyik legjobbja volt. A kiváló játékos azonban a jelenleg zajló idényben csak árnyéka önmagának, még ha az utóbbi időben fel is javult a játéka. A labdarúgó korábban kijelentette, hogy távozni akar a klubtól, a szigetországi sajtó pedig most újra felkapta a témát, de Manuel Pellegrini gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

“Sok mindent írnak a lapok, olyanokat, hogy januárban eladjuk Yaya Tourét. De itt a klubnál senki sem beszél erről, mert ő egy nagyon fontos játékosunk” – jelentette ki Pellegrini.

A menedzser azt is bejelentette, hogy a csapatkapitány Vincent Kompany vádlisérülés miatt kihagyja a Queens Park Rangers elleni bajnokit, és nem léphet pályára a belga válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtezőmeccsén sem.

A BL-ben hazai pályán a CSZKA Moszkvától kikapó Manchester City a következő körben a Bayern Münchent látja vendégül: az angolok sikerének az oddsa 3.20, a döntetlenre 3.50, a németek győzelmére 2.15 a szorzó.

A két csapat az elmúlt években többször is találkozott a BL-ben: a 2011/2012-es kiírásban a Bayern és a City is 2-0-ra nyert hazai pályán a csoportkör során, az elmúlt idényben a müncheniek 3-1-re nyertek Manchesterben, míg az angol gárda 3-2-re múlta felül a Bayernt idegenben. Az idei szezonban a bajorok hazai pályán Jerome Boateng 90. percben szerzett találatával szerezték meg a három pontot.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply