by

Vidal is elutazik a Juventus edzőtáborába

2014. August 4. Monday in Hírek, Olasz Serie A

Arturo Vidal
Arturo Vidal a Manchester United szeretné leigazolni a hírek szerint, ám ennek ellentmond, hogy a chilei válogatott biztosan elutazik a torinóiak edzőtáborába.

 

Vidalt már az elmúlt szezonban összefüggésbe hozták az angol egyesülettel, amely a menedzserváltás után is fenntartotta érdeklődését a középpályás iránt. A chilei válogatottban is jól teljesítő játékos kapcsán azonban egyelőre nem született megállapodás, a játékos pedig el is kezdte a felkészülést a torinóiakkal.

Az olasz sajtó szerint erősíti Vidal Torinóban maradásának lehetőségét, hogy Vidal is elutazik a Juventusszal annak távol-keleti túrájára, a következő három hétben három különböző országban szerepel Massimiliano Allegri alakulata. A Juventus augusztus 6-án Dzsakartában lép pályára, majd négy nap múlva Sydney-ben mérkőzik meg az ausztrál bajnokság All-Star csapatával, végül Szingapúrban zárja az edzőtáborozást.

Vidalon kívül a keret tagja az új igazolások közül Romulo és Roberto Pereyra is, ugyanakkor a rögtön az átigazolása után sérülést szenvedő Alvaro Morata nem tart Allegri keretével.

A Juventus az elmúlt három szezonban zsinórban nyerte a bajnoki címeket Antonio Conte irányításával, de a nemzetközi siker elmaradt, miután az elmúlt szezonban már a csoportmeccsek során kiesett a Bajnokok Ligájában, majd később az Európa Ligában sem jutott döntőbe.

A torinóiak az olasz bajnokság első fordulójában a Chievo otthonában lép pályára: a hazai győzelem oddsa 6.50, a döntetlenre 3.80, a vendégek sikerére 1.53 a szorzó.

A két csapat elmúlt szezonban rendezett mindkét bajnokiját a Juventus nyerte.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply