by

Vb-bronzérmest igazolt a Leicester

2015. February 2. Monday in Angol Premier Liga, Hírek

Robert Huth
A téli átigazolási időszak egyik legnagyobb fogásának tartja a Premier League utolsó helyén szerénykedő Leicester City, hogy sikerült megszereznie az év végéig a Stoke City védőjét, Robert Huthot.

 

A 2005-ös Konföderációs Kupán és a 2006-os világbajnokságon is bronzérmes német válogatott védő 17 évesen hagyta el Németországot, és még ifjúsági korú játékosként, 2001-ben igazolt az 1. FC Union Berlintől a Chelsea-hez. A londoniaknál mindössze 42 mérkőzésen lépett pályára öt év alatt, de tagja volt a Chelsea 2005-ös és 2006-os bajnokcsapatának is.

2006 és 2009 között a Middlesbrough-t erősítette, azóta pedig közel 150 meccsen a Stoke Cityben szerepelt. 2013 novemberében súlyos térdsérülést szenvedett, azóta mindössze egy bajnokin lépett pályára: tavaly decemberben az Arsenal ellen kapott három percet csereként. De használható állapotban van, hiszen egy FA-kupa-, és két Ligakupa-mérkőzést is végigjátszott ősszel.

Huth a brit lapok szerint már átesett az orvosi vizsgálaton is, így hétfőn új klubjával edzett. Pályára lépésére azonban még várni kell, a közösségi médiában tett megjegyzése miatt ugyanis két mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Így a szombati, Crystal Palace elleni bajnokin még nem játszhat, a Leicester sikerére 2.30 az odds, a döntetlenre 3.20, míg a vendégek győzelmére 3.20 szorzóval lehet fogadni. Kedden viszont az Emiratesben bemutatkozhat, akkor a Leicester ugyanis az Arsenal vendégeként lép majd pályára.

“Alig várom már, hogy játszhassak és bebizonyítsam, érek még valamit” – nyilatkozta a német labdarúgó. “Láttam elég Leicester-mérkőzést ahhoz, hogy tudjam, szeretnék ebben a csapatban futballozni. Főleg a Manchester United elleni 5-3-as siker óta. De amikor szeptemberben a Stoke-nál nyert, bennünket is alaposan felbosszantott”.

Huth a harmadik játékos, akit az átigazolási szezonban megszerzett a Leicester, előtte a veterán kapus, Mark Schwarzer, illetve a Rijeka 23 éves horvát válogatott csatára, Andrej Kramaric írt alá.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply