by

Van Persie triplázott és megsérült

2014. March 20. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A Manchester United 3-0-ra nyert az Olimpiakosz ellen, és ezzel bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.
Robin Van Persie

Van Persie egymaga kiejtette az Olimpiakoszt.

Az első mérkőzésen idegenben 2-0-ás vereséget szenvedett manchesteri alakulat a visszavágón Robin van Persie tizenegyes góljával került előnybe az Olimpiakosz ellen. A folytatásban a vendégek előtt is adódott nagy helyzet, de a hazaiak növelték előnyüket, az első játékrész végén ismét a holland támadó volt eredményes. A szünet után Van Persie harmadszor is betalált, ezzel megfordítva a párharc állását. A 3-0-s végeredménnyel a Manchester United 3-2-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe.

A meccsen mesterhármast szerző Van Persie hordágyon hagyta el a játékteret, a hajrában szerzett sérülése első ránézésre komolynak tűnt, ám a meccs után David Moyes mindenkit megnyugtatott.

“Nem tűnik olyan súlyosnak, de igaz, hogy ezt nem nekem kell eldönteni. Már előtte is kapott egy rúgást a térdére, majd meglátjuk” – mondta csatára kapcsán a Manchester United vezetőedzője.

A párharcot illetően Moyes kijelentette, hogy csapata akár a végső győzelemre is esélyes lehet, miután sikerült ledolgoznia hátrányát a görög bajnokkal szemben.

A Manchester United a hétvégén a West Ham otthonában lép pályára az angol bajnokságban: a 12. helyezett londoniak sikerének az oddsa 4.33, a döntetlenre 3.50, a 7. manchesteriek győzelmére 1.83 a szorzó.

A két csapat őszi meccsét 3-1-re a Manchester United nyerte hazai pályán, a West Ham legutóbb 2010-ben tudott győzni következő ellenfele ellen.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply