by

Távozik Van Gaal az Old Traffordról

2016. May 24. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

Louis van Gaal
A Manchester United hivatalosan is bejelentette, hogy meneszti a holland menedzsert, a hírek szerint Jose Mourinho válthatja Louis van Gaal-t a kispadon.

A holland edző hatalmas reményekkel vágott neki a manchesteri időszakának, miután a United Sir Alex Ferguson távozása óta csak árnyéka önmagának. A 2014-ben kinevezett holland szakember jelentős változtatásokat vezetett be a klubnál, ám ennek ellenére sem tudott áttörést elérni első szezonjában, a Manchester United a 4. helyen végzett az angol bajnokságban.

Ráadásul Van Gaalnak sem sikerült állandósítani a csapat jó formáját, és a jelenlegi idényben még hullámzóbbá vált a manchesteriek teljesítménye. A Bajnokok Ligájában már a csoportkör a végállomást jelentette, a bajnokságban pedig nem sikerült az első négyben zárni, ugyanakkor a hétvégén a Crystal Palace ellen elhódították az FA-kupát.

A hétvégi kupagyőzelem ellenére a klub már hétfőn bejelentette, hogy szerződést bont a hollanddal, akinek regnálása alatt 250 millió fontot költött az egyesület erősítésekre. Van Gaal távozása már az FA-kupa döntő előtt biztosnak tűnt, a szigetországi lapok már a múlt héten is cikkeztek a manchesteriek helyzetéről, megszellőztetve, hogy várhatóan Jose Mourinho kerül a United kispadjára. Van Gaal pályafutása leggyengébb mutatóját produkálta az angol csapattal.

A portugál szakembert decemberben menesztette a Chelsea, pályafutása során már másodszor. Mourinho korábban dolgozott a Porto, az Inter és a Real Madrid labdarúgócsapatánál is.

Arra, hogy az angol bajnokság 2016/2017-es kiírásában a Leicester City megvédi a bajnoki címét a szorzó 26.00, míg a Manchester United végső bajnoki diadalára 6.50.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply