You are browsing the archive for Helio Sousa Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

A két legjobb csapat találkozik a döntőben

2014. July 31. Thursday in Egyéb, Hírek

A papírformának megfelelően a német és a magyarokkal azonos csoportban szerepelt portugál válogatott jutott be a labdarúgó U19-es Európa-bajnokság fináléjába, amelyre csütörtökön kerül sor.

A Szusza Ferenc Stadionban 19 órakor kezdődő összecsapáson a szakértők szerint számos olyan játékos lép majd pályára, akik néhány éven belül meghatározó szerepet tölthetnek be a nemzetközi futballéletben.

“Két azonos képességű csapat fogja összemérni erejét a döntőben. Szoros mérkőzésre számítok, egy rendkívül erős portugál válogatott lesz az ellenfelünk csütörtökön. A torna szervezésével és a körülményekkel is rendkívül elégedettek voltunk Magyarországon, a döntőbe kerüléssel pedig teljesültek a szakmai céljaink is. Nyugodtan készülünk a fináléra, igyekszünk megkoronázni az eddigi jó teljesítményünket” – idézte a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja Marcus Sörg német szövetségi edzőt, aki szerdán, a finálé felvezető sajtótájékoztatóján beszélt az esélyekről.

Hélio Sousa, a portugálok szövetségi edzője optimista a döntő előtt, szerinte Portugália kerete elég erős ahhoz, hogy a Szusza Ferenc Stadionban a magasba emelje a trófeát. “Úgy érzem, képes a csapatom arra, hogy megnyerje a döntőt. Igaz, a német válogatottban több játékos a felnőtt keret tagja klubcsapatában, mint nálunk, ez jelentős előny egy ilyen fontos mérkőzésen.”

Read the rest of this entry →

by

Magabiztosan készülnek az Eb-re a portugálok

2014. July 17. Thursday in Egyéb, Hírek

A magyarországi U19-es Európa-bajnokság szombaton kezdődik meg nyolc csapat részvételével, a torna egyik esélyesének a portugálokat tartják.

Generic

Portugália az izraeliek ellen kezdi meg az Eb-selejtezőt szombaton, majd három nappal később mérkőzik meg a magyar válogatottal. Mészöly Géza együttese az elmúlt bő egy évben kétszer is megmérkőzött a portugálokkal, előbb 1-0-ra nyerni tudott, majd ősszel kétgólos hátrányból 3-3-as döntetlent ért el.

Read the rest of this entry →