You are browsing the archive for Anzsi Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

A Young Boys a Debrecen ellenfele

2014. August 8. Friday in Hírek, UEFA Európa Liga

A Young Boys együttesével játszik az Európa Liga főtáblájára kerülésért a Debreceni VSC labdarúgócsapata.

A pénteki, nyoni sorsolás előtt a Debrecent – amely a Bajnokok Ligája selejtezőjéből került át az EL-be – az 1-es csoportba tették, így azt már a párok kialakulása előtt tudni lehetett, hogy a Lokomotiv Moszkvát, a Borussia Mönchengladbachot, a Sparta Prahát, a Villarrealt vagy a Young Boysot kaphatja ellenfélül. Végül a svájci csapatot sorsolták a magyar együttes mellé.

Az első mérkőzést Bernben játsszák augusztus 21-én, a visszavágóra augusztus 28-án kerül sor Debrecenben.

A DVSC 2008-ban az UEFA Kupa-főtábláért játszott a Young Boyszal, akkor kettős vereséggel, 7-3-as összesítéssel alulmaradt.

A debreceni klub honlapján olvasható bemutatás szerint a Young Boys a legutóbbi szezonban a harmadik helyet szerezte meg a svájci bajnokságban és a harmadik körben kapcsolódott be az EL-selejtezőbe, ahol otthon 1-0-ra, idegenben pedig 2-0-ra verte a ciprusi Ermisz Aradipput.

A svájci csapatnak nyolc légiósa van, köztük a szerb válogatott Milan Vilotic és a svéd válogatott Alexander Gerndt. A svájci nemzeti együttesnek is ad egy játékost, mégpedig a védő Steve von Bergent.

Read the rest of this entry →

by

AZ Alkmaar vs. FC Anzhi – 2014/03/13

2014. March 11. Tuesday in Elemzés, Mérkőzés elemzés, PRÉMIUM tartalom, UEFA Európa Liga

AZ Alkmaar VS

UEFA Európa Liga

2014/03/13 21:05 (CET),

AFAS Stadion

FC Anzhi Makhachkala
Liga pozíció: 7 Liga pozíció: 16
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

UEFA  Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés: a holland AZ Alkmaar vendégül látja az orosz FC Anzhit.

Az AZ Alkmaar a nyolcaddöntőbe úgy került, hogy a Liberect győzte le 1-0 arányban annak otthonában, majd 1-1 arányú döntetlent játszottak a visszavágón Hollandiában.

Az AZ Alkmaar 40 pontjával jelenleg 7. a holland Eredivisieben, 18 pont távolságra az első Ajaxtól. Az utóbbi időben csak közepesen szerepelt a bajnokságban. Legutolsó találkozóján a Heraclest győzte le 4-0-ra saját otthonában.

Az Anzhi a Genket ütötte el a továbbjutástól, miután az első mérkőzés az oroszoknál 0-0-ra végződött, a visszavágón az Anzhi 2-0-ra nyerni tudott a belga együttes otthonában.

Ahogyan már írtam az Anzhiról, az orosz Premier Liga utolsó helyezettje még mindig, annyi különbséggel, hogy megszerezte első győzelmét a bajnokságban, ez épp legutolsó találkozóján történt amikor a Kazan ellen 1-0-ra diadalmaskodott saját otthonában.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.72 1 | 1.72 Unibet X | 3.60 X | 3.60 Unibet 2 | 5.00 2 | 5.00 Sportingbet

Read the rest of this entry →

by

KRC Genk vs. Anzsi Mahacskala – 2014/02/27

2014. February 26. Wednesday in Elemzés, Futball elemzés, PRÉMIUM tartalom, UEFA Európa Liga

KRC Genk VS

UEFA Európa Liga

2014/02/27 21:05 (CET),

Cristal Arena

FC Anzhi Makhachkala
Liga pozíció: 6 Liga pozíció: 16
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

UEFA  Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágó: a belga KRC Genk otthonában fogadja az Anzsi Mahacskala együttest.

Az első mérkőzésen, az orosz együttes otthonában 0-0-ás döntetlen született.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.70 1 | 1.70 Sportingbet X | 3.70 X | 3.70 Unibet 2 | 5.40 2 | 5.40 Unibet

Read the rest of this entry →

by

Még megmenekülhet az Anzsi

2014. February 8. Saturday in Egyéb, Hírek

Az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapatának tulajdonosa, Szulejman Kerimov hajlandó finanszírozni a klubot a továbbiakban is, de csak akkor, ha nem esik ki az élvonalból, értesült az Izvesztyija.

Generic

Az orosz vállalkozó összehívta a klub edzői és adminisztratív stábját a csapat törökországi edzőtáborozása előtt, és közölte csak abban az esetben hajlandó pénzt adni, ha a jelenlegi befektetések – a futballisták vásárlása és kölcsönzése – pozitív eredményt hoznak.

Read the rest of this entry →