Varga és Jovanovic a DVSC-ben folytatja
2014. June 17. Tuesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga
Varga József másfél év után visszatér a DVSC-TEVA-hoz, és a Ferencvárostól átigazolt Aleksandar Jovanovic is Debrecenben folytatja labdarúgó-pályafutását – jelentette be Szima Gábor, a klub elnöke kedden sajtótájékoztatón a Nagyerdei Stadionban.
Az elnök hozzátette, hogy további erősítésekre is készülnek: három posztra keresnek játékost, gyors védőre, középpályásra és csatárra is szükségük lenne.
Szima Gábor bejelentette azt is, hogy Bernáth Csaba befejezi aktív pályafutását, Dombi Tibor pedig a Debrecen második csapatának játékos-edzője lesz, de elképzelhető, hogy pályára lép az első csapatban is.
Bernáth Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: nehezen hozta meg a döntést a visszavonulásról, de szinte mindent elért, amit szeretett volna. Játszott a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában, sokszoros bajnok, és egyedüliként a csapatból 1996 óta minden sikernek részese volt. A 35 éves játékos 301 mérkőzésen szerepelt a DVSC-ben.