by

Shaqiri az Interben folytatja

2015. January 9. Friday in Hírek, Olasz Serie A

Lukas Podolski
Alaposan beleerősített a januári átigazolási időszakban az Inter labdarúgócsapata, amely előbb megszerezte az Arsenaltól a német válogatott középpályást, Lukas Podolskit, majd megegyezett a Bayern Münchennel is a svájci válogatott szélső, Xherdan Shaqiriről.

 

A 23 éves játékosnak már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton kell átesnie, és ha megfelel, akkor a szezon végéig Milánóba költözik. A Kicker ugyanakkor úgy tudja, hogy a felek már megállapodtak abban is, hogy ha Shaqiri beválik, akkor az Internek opciós joga lesz a megvásárlására, és 18 millió euróért 2019-ig szerződést köthet vele.

A középpályás 2012-ben hagyta ott az FC Basel csapatát, a Bayern kilencmillió eurót fizetett érte, de amíg Jupp Heynckes komolyan számolt vele, addig Pep Guardiola mindössze 24 Bundesliga-meccsen küldte pályára – igaz, sérülések is hátráltatták a közös munkájukat. Müncheni szereplését viszont nem mondhatja eredménytelennek, hiszen nyert két Bundesliga-címet és egy Bajnokok Ligáját is.

A játékost a Liverpool és a Stoke City is vitte volna, és távozása annak ellenére várható volt, hogy Guardiola úgy tervezte, elviszi a pénteken kezdődő katari edzőtáborba is. Shaqiri mellett távozott a Bayerntől Pierre-Emile Höjbjerg is, a dán középpályással 2018-ig hosszabbított a klub, majd kölcsönadta a szintén élvonalbeli Augsburgnak.

Amíg a német csapat a téli felkészülését tölti, addig az olaszoknál zajlik a bajnokság. Podolski és Shaqiri vasárnap mutatkozhat be saját közönsége előtt, amikor az Inter a Genoát fogadja. A 11. helyen álló hazaiak győzelmére 1.61 az odds, a döntetlenre 3.80, míg az 5. pozícióban lévő vendégek sikerére 6.00 szorzóval lehet fogadni.

A Genoa 1994-ben nyert utoljára a milánói együttes otthonában (3-1), azóta nem termett babér a számára. Legutóbb tavaly augusztusban az Inter 2-0-ra győzött Nagatomo Juto és Rodrigo Palacio góljaival.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply