Pirlo: Mintha döntőt játszanánk

2014. November 3. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Andrea Pirlo
Andrea Pirlo, a Juventus 35 éves középpályása szerint számukra olyan lesz az Olimpiakosz elleni kedd esti Bajnokok Ligája-mérkőzés, mintha egy döntő lenne, mert nem hibázhatnak többet.

 

A Juventus a Genoa elleni vereség után ismét visszatalált a győzelem útjára, hiszen a hétvégén Pirlo és Morata góljával 2-0-ra nyert idegenben az Empoli ellen, és mivel a Roma kikapott Nápolyban, így három pont előnnyel vezeti a tabellát a torinói együttes. A Bajnokok Ligájában nem szerepel ilyen jól Massimiliano Allegri csapata, hiszen bár a nyitófordulóban 2-0-ra legyőzte a Malmőt, utána azonban 1-0-ra kikapott Madridban az Atléticótól, majd ugyanilyen különbséggel maradt alul Pireuszban az Olimpiakosszal szemben.

Kedden este a torinói gárda visszavághat a görög csapatnak, amely ugyan csak 0-0-s döntetlent játszott a hétvégén az Aszterasz Tripolisz otthonában, de így is a második helyen áll, igaz, öt pont a hátránya a listavezető PAOK együttesével szemben. A BL-ben talán a vártnál jobban szerepel a pireuszi gárda, hiszen a nyitófordulóban a tavalyi döntős Atlético Madridot sikerült megvernie hazai pályán 3-2-re, majd ugyan kikapott Malmőben 2-0-ra, de aztán legyőzte a vendég Juventust.

Andrea Pirlo, az olaszok irányító középpályása szerint számukra olyan lesz ez a meccs, mintha döntőt játszanának, ugyanis nem veszíthetnek, mert akkor szinte biztosan kiesnek. “A hétvégi győzelem nagyon fontos volt, mert így magabiztosan várhatjuk az Olimpiakosz elleni összecsapást. Muszáj nagyszerűen játszanunk, mert jelenlegi helyzetünkben csak egy eredmény elfogadható, az pedig a győzelem” – fogalmazott a 35 éves játékos.

A kedd esti találkozón a hazai pályán játszó Juventus győzelmére 1.33, a döntetlenre 5.25, az Olimpiakosz sikerére pedig 12.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply