by

Pihentebb lesz az Atletico mint két éve

2016. May 24. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Koke
Az már bizonyos, hogy idén Madridba kerül a Bajnokok Ligája-trófea, már csak az a kérdés, hogy a Real vagy az Atletico hódítja el.

A BL-ben megismétlődik a két évvel ezelőtti finálé, akkor is Real Madrid-Atletico Madrid összecsapást rendeztek, melyet végül a királyi gárda nyert meg hosszabbítás után, 4-1-re.

Idén Diego Simeone együttese szeretne visszavágni azért a vereségért, és a csapat középpályása, Koke szerint erre jobbak az esélyei, mint két éve, mert ezúttal kipihenten várja az összecsapást.

“Több időnk van felkészülni a mérkőzésre, mint két éve, mert akkor a Barcelona elleni, a bajnoki címről döntő meccs után pár nappal rendezték a BL-finálét. Két hetünk volt a felkészülésre, és ez idő alatt mindent megtettünk a sikeres hangoldás érdekében” – jelentette ki Koke.

A középpályás szerint a Real Madrid annyival erősebb, mint két éve, hogy a középpályán játszik Casemiro, ugyanakkor várhatóan vét majd hibákat a rivális, melyeket ki kell használnia csapatának.

“A védekezésben javulnunk kell, és a hibáikat ki kell használnunk. Sok videót nézünk a Real mérkőzéseiről, hogy megtaláljuk a gyenge pontjaikat” – tette hozzá Koke.

A szombati meccsen az Atletico rendes játékidőben elért győzelmére a szorzó 3.10, a döntetlenre 3.10, a Real 90 perc alatt kiharcolt diadalára 2.40.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply