by

Özil visszatérhet

2015. January 9. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Mesut Ozil
Arsene Wenger bejelentése szerint Mesut Özil teljesen felépült térdsérüléséből, és akár már a hétvégén kezdőcsapat tagja lehet.

 

Az Arsenal október óta kénytelen nélkülözni a klub rekordigazolását, aki térdsérülés miatt dőlt ki a sorból. Özil az elmúlt napokban már teljes intenzitással edzhetett társaival, visszanyerte fizikai kondícióját is, így Wenger szerint semmi akadálya annak, hogy akár már a hétvégén visszatérjen.

Az 50 millió euróért igazolt német labdarúgó mellett további játékosok térhettek vissza az Arsenal keretébe.

“Aaron Ramsey, Özil és Mathieu Flamini mind edzhetnek, ugyanakkor Danny Welbeck még nem bevethető. Olivier Giroud viszont letöltötte eltiltását, így ő is pályára léphet” – összegezte az Arsenal háza táján történteket Wenger.

A francia menedzser ugyanakkor még nem tudja, hogy ki lehet kezdőcsapat tagja, és ki lesz a visszatérők közül, aki a kispadról figyeli majd a Stoke City elleni találkozót. Özil 2013-as leigazolásakor éppen a Stoke ellen mutatkozhatott be a londoniaknál, és rögtön három gólpasszal tette hasznossá magát.

Wenger azt sem tagadja, hogy még nem tudja, melyik kapusa kezd a bajnokin, könnyen lehet, hogy a Southampton elleni találkozó után dohányzáson kapott Wojciech Szczesny kénytelen lesz átadni helyét egyik riválisának.

“Szczesny egy profi játékos, aki keményen dolgozik. Nem ő az első, aki hibát vét, és nem is az utolsó. Viszont azt még nem tudom, hogy ki lesz a kezdőcsapat tagja, három világklasszis kapus áll a rendelkezésemre” – mondta Wenger.

Az Arsenal sikerének az oddsa 1.44, a döntetlenre 4.75, a Stoke győzelmére 8.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply