by

Nincs krízis a Barcelonánál

2014. March 16. Sunday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Dani Alves

A spanyol La Liga 28. fordulójában a Barcelona az Osasunát fogadja.
Az utóbbi időben több kritikát is kapott a katalán sztárcsapat, Dani Alves szerint azonban nincs ok a pánikra, és ezt a Manchester City ellen is beigazolódott.

 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjén a Barcelona 4-1-es összesítéssel jutott túl az angol együttesen. A szerdai visszavágót 2-1-re nyerte Gerardo Martino legénysége, de a szoros eredmény ellenére kijelenthető, a hazaiak végig uralták az összecsapást. A katalánok második gólját szerző Alves szerint nincs ok az aggodalomra, hiszen nagyon nehéz folyamatosan a legmagasabb szinten teljesíteni, így nem csoda, hogy néha nekik sem sikerül győzelmet aratniuk, mint például a Real Valladolid ellen a múlt hétvégén.

“A Barcelona mindig képes reagálni, ha igazán nagy a baj” – mondta a 30 éves brazil védő. “Mindig a legjobb teljesítményt akarjuk nyújtani a legszebb játékkal, ez viszont nem mindig jöhet össze. A BL-ben viszont ott vagyunk a következő körben, versenyképesek vagyunk, és ezúttal is bizonyítottuk, nem szabad minket félvállról venni. Talán lesznek újabb hullámvölgyeink, ahogy menetelünk előre, de a helyes úton fogunk maradni. Tudjuk, hogy senki nem emlékszik arra a csapatra, amelyik szerepelt a kieséses szakaszban, csak a győztesre.”

Oriol Riera, a pamplónai kiscsapat 27 éves támadója nevetett azokon a kijelentéseken, melyek arról szóltak, hogy a Barcelona válságban van. A bajnokságban kilenc bajnoki gólnál tartó játékos elmondta, szeretne ő is hasonló krízisben lenni, mert a gránátvörös-kék mezesek továbbra is harcban vannak a bajnoki címért, míg a BL-ben már a legjobb nyolc között vannak.

Az Osasuna legutóbbi két meccsét egyaránt elveszítette, pedig előtte jó formában volt az együttes, még az Atletico Madridot is sikerült két vállra fektetnie.
A Barcelona győzelmét 1.05 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 16.00, az Osasuna sikerére pedig 21.00 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply