by

Németországba tart a Chelsea középpályása

2014. January 12. Sunday in Hírek, Német Bundesliga

Belga lapértesülés szerint a Kevin de Bruyne, a Chelsea labdarúgócsapatának válogatott középpályása megegyezett a Wolfsburg csapatával.
Jose Mourinho

Mourinho fantasztikusan tehetséges játékosnak tartja Bruynét.

A Dhnet.be portál és a Guardian megerősítette azt, amit egy napja Klaus Allofs, a wolfsburgiak sportigazgatója már emlegetett. Hivatalosan azonban még nem történt bejelentés, csupán José Mouronho, a londoniak edzője ismerte el, hogy játékosáért két ajánlat is érkezett.

“Michael Essienért és Juan Matáért senki sem érdeklődött még, De Bruyne iránt azonban már ketten is. De még semmi sem dőlt el” – mondta Mourinho. “Ha nagyon szeretne távozni, akkor hagyjuk elmenni. Fantasztikusan tehetséges, fiatal játékos, akiben sok lehetőség rejlik.”

Kevin de Bruyne 2008-től négy éven át a Genkben futballozott, majd ugyan aláírt a Chelsea-hez, de egyből kölcsön is adta a klub a Werder Bremennek, amelynek színeiben 32 bajnokin tízszer volt eredményes.

A belga portál úgy tudja, a középpályásért 21 millió eurót fizet a Wolfsburg, ezzel a klub történetének legdrágább labdarúgója lesz. A Chelsea pedig úgy keres rajta 13 millió eurót (8 millióért vették a Genktől), hogy az élvonalban mindössze három mérkőzésen lépett pályára, és összesen 132 percet játszott a Premier League-ben.

De Bruyne helyzetét nehezítette, hogy posztján olyan klasszisok szerepelnek, mint Eden Hazard, Willian, Oscar, Juan Mata and Andre Schürrle, így nehéz dolga volt a kezdőcsapat közelébe kerülni. Márpedig szüksége lenne a játéklehetőségre, mert úgy véli, csak akkor van esélye bekerülni a belga válogatott világbajnoki keretébe.

A Mirror azt írta, hogy a játékosért a Bayer Leverkusen, a Schalke és az Atlético Madrid is érdeklődést mutatott.

A Wolfsburg 17 forduló után a Bundesliga 5. helyén áll, az első idei fordulóban, január 25-én szombaton a Hannovert fogadja. Győzelmére 1.61 az odds, a döntetlenre 4.00, míg a vendégek sikerére 9.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply