by

Nem akarja Sanét pótolni Embolo

2016. August 12. Friday in Hírek, Német Bundesliga

Breel Embolo
Breel Embolo, a Bundesligában szereplő Schalke 04 nyáron igazolt támadója nem akar a Manchester Cityhez elszerződött Leroy Sane utódja lenni.

A 19 éves csatárért a német klub 27 millió eurót fizetett a svájci Baselnek, de közel a dupláját kapta Sanéért, aki igent mondott Pep Guardiola menedzser hívásának. Embolo szeretne eredményesen futballozni új állomáshelyén, de semmiképpen sem lenne Sane utódja – sokkal inkább magát akarja adni, így szeretné elnyerni az emberek bizalmát, szimpátiáját.

“Nem foglalkozom azzal, hogy mennyibe is kerültem a Schalkénak” – jelentette ki a kameruni származású, de svájci válogatott tehetség. “A pályán elért eredményekre összpontosítok, hiszen sikeres akarok lenni, a nézőket boldoggá akarom tenni. A Schalke egy nagy klub, mindig előre tekint, a cél természetesen a Bajnokok Ligájában való szereplés. Amit Leroy elért a klubnál, az kiváló, de ő mindig Sane marad, én pedig Embolo akarok lenni.”

A Schalke tehát a BL-ért fog harcolni az előtte álló idényben, ennek megfelelően pedig több poszton is erősített. A védelembe a rutinos Naldo mellett érkezett a Chelsea-tól kölcsönbe Abdul Rahman Baba, a középpályára Coke a Sevillából, a támadósorba pedig Embolo, akinek Eric Maxim Choupo-Motinggal, Franco Di Santóval és Klaas Jan Huntelaarral kell megküzdenie a kezdőbe kerülésért.

A gelsenkircheniek augusztus 27-én a Bundesliga 1. fordulójában az Eintracht Frankfurt otthonában lépnek pályára. A hazaiak győzelmétre a szorzó 3.20, míg a döntetlenre 3.40, a vendég Schalke sikerére pedig 2.20.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply