Nehéz meccsre számít a Manchester United

2014. February 25. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Kedd este Athénban a Karaiszkakisz-stadionban lép pályára a Manchester United labdarúgócsapata, amely a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az Olimpiakosznál vendégeskedik.
Wayne Rooney

Az angolok tisztelik a görög bajnokot.

Az angol csapat továbbra sincs csúcsformában, a Premier League-ben csak a hatodik helyen áll, de most éppen egy három mérkőzés óta veretlenségi sorozatnál tart: a február elsejei, Stoke Citytől elszenvedett 2-1-es zakó óta 2-2-re végzett a Fulhammel, 0-0-s döntetlent játszott az Arsenallal, szombaton pedig Robin van Persie és Wayne Rooney góljaival a Crystal Palace otthonából vitte el a három pontot (2-0).

David Moyes vezetőedző a védelem miatt lehet gondban, Phil Jones és Jonny Evans ugyanis sérült, előbbi a csípőjét, utóbbi a vádliját fájlalja, így ők el se utaztak a görög fővárosba. Nem játszhat a portugál szélső, Nani sem, akinek makacs húzódása van, a januárban rekordösszegért szerződtetett Juan Mata pedig már játszott az idény során a Chelsea színeiben, így manchesteri mezben a BL-ben már nem léphet pályára. Jó hír, hogy Rafael, illetve Danny Welbeck felépült sérüléséből, így ők bevethetők.

“Messze van a könnyűtől ez a mérkőzés” – vélte Moyes. “Ez az Olimpiakosz nagyon jó, hiszen a Paris St-Germain, Benfica, Anderlecht hármas ellen vívta ki a továbbjutást a csoportjából. Ráadásul kiváló a hazai mérlege, biztosan nehéz este vár ránk”.

A görög csapat utoljára tavaly novemberben, a PSG-től kapott ki (1-2), hazai pályán pedig szeptember óta nem talált legyőzőre – akkor is a párizsiak nyertek Athénben 4-1-re. A bajnokságban 26 forduló után 24 győzelem és két döntetlen a mérlege, elképesztő fölénnyel, húsz ponttal vezet a második helyezett PAOK előtt.

A legnagyobb baj, hogy a leggólerősebb játékos, Javier Saviola combproblémákkal küzd, az új igazolás, Marko Scepovic pedig szintén játszott már a BL-ben, így nem számolhat vele a szakvezetés.

A hazaiak győzelmére 3.70 az odds, a döntetlenre 3.30, míg a Manchester United idegenbeli sikerére 2.20 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply