A Napolié az év utolsó trófeája

2014. December 23. Tuesday in Hírek, Olasz Serie A

Rafael Benitez
A Napoli tizenegyesekkel verte a Juventust az olasz Szuperkupa döntőjében, a dohai összecsapás 18 büntetőrúgás után dőlt el.

 

A Juventus már a mérkőzés elején vezetést szerzett, Carlos Tevez hatalmas védelmi hibát kihasználva 10 méterről helyezett a kapus lábai között a hálóba. A folytatásban a torinói csapat megduplázhatta volna az előnyt, de Chiellini lövésénél a kapufa kisegítette a Napolit. Massimiliano Allegri együttese ugyanakkor nem játszott fölényben, a nápolyiak gyorsan egyenlíthettek volna, de a kapufa kisegítette a bajnoki címvédőt.

A második félidőben azonnal nagy helyzetbe került Rafael Benítez gárdája, de Jose Callejon nagy helyzetben rontott. A 68. percben aztán góllá érett a Napoli fölénye, Jonathan De Guzman a baloldalon iramodott meg, lehagyta a fél Juventust, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Gonzalo Higuaint, aki közelről a hálóba fejelt. A hajrában már egyik csapat sem kockáztatott, így hosszabbítás következett.

A ráadás ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott, mint a rendes játékidő, vagyis a Juventus gyorsan vezetést szerzett Tevez révén, míg a Napoli a hosszabbítás második félidejének hajrájában egyenlíteni tudott, a túloldalon Higuain duplázott.

A tizenegyespárbajban végül 18 büntető döntött, Jorginho és Tevez, Dries Mertens és Giorgio Chiellini, valamint Callejon és Roberto Pereyra is párban rontott, így végül Simone Padoin hibája döntött a kilencedik párban.

“Ez volt pályafutásom legnagyszerűbb diadala, fantasztikus dolog, hogy le tudtuk győzni a Juventust. Ezt a győzelmet a Napoli szurkolóinak ajánlom” – mondta a meccs után Benítez.

“Mindkét csapat nyílt focit játszott, nem volt szerencsénk, nem tudtuk kihúzni azt a két percet a végén. Aztán pedig volt három meccslabdánk még, de kimaradtak” – magyarázkodott Allegri.

A Napoli a Szuperkupa-győzelem után legközelebb a Cesena otthonában lép pályára január 6-án a Serie A-ban: a hazai győzelem oddsa 9.50, a döntetlenre 4.75, a vendégek sikerére 1.33 a szorzó. A Napoli a 4., míg a Cesena a 19. helyen várja az olasz bajnokság folytatását.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply