A Milan Európában kevés lehet

2014. December 12. Friday in Hírek, Olasz Serie A

Diego Lopez
Alessandro Nesta, a Milan korábbi védője szerint a piros-fekete klub Olaszországban versenyképes lehet, de Európában kevés. Úgy véli, hogy a játékosmegfigyelő-rendszert kellene fejleszteni a Milannál.

 

Az AC Milan évek óta nem tud talpra állni, a klub odáig süllyedt, hogy már az Európa-ligában sem tudott elindulni az idén, és jelenleg is csak a hetedik helyen áll a bajnokságban. Alessandro Nesta, a klub korábbi ikonja adott egy hosszabb interjút a La Gazzetta dello Sport napilapnak, amelyben elmondta, hogy az ő idejében még teljesen más körülmények között játszhattak, másmilyen adottságai voltak a klubnak.

“Korábban akár 100 millió euró is rendelkezésére állt a klubnak a piacon, mára ez kb. ötre csökkent. Jelenleg nem engedheti meg magának a klub azt a fényűzést, mint korábban. Én a vezetőség helyében meggyőztem volna Ambrosinit plusz egy évről azért, hogy a régi Milan-stílus megmaradjon. Aztán jött Ibrahimovic és Thiago Silva eladása, ez a lépés is mutatta, hogy a klub többé nem versenyképes pénzügyileg” – fogalmazott Nesta.

Minden idők egyik legjobb középhátvédjét megkérdezték a Milan védelméről és úgy általában a játékoskeretről is, őszintén válaszolt. Szerinte Rami és Mexés is kiváló játékos, nem beszélve Alexről és úgy gondolja, hogy Abate is remek szezont fut, de az ő idejében Paolo Maldini volt a védelemben, és mellette olyan játékosokat követtek a fiatalok, mint Gattuso, Costacurta vagy Sevcsenko.

Nesta szerint a Milan Olaszországban jó lehet, de Európára nem alkalmas, úgy gondolja, hogy két-három szintet lépni kell, hogy visszatérhessen a klub a megszokotthoz. “Fejleszteni kell a játékosmegfigyelő-rendszert, mert perpillanat az Udinesének jobb esélye van megtalálni egy új Kakát, mint a Milannak” – nyilatkozta Alessandro Nesta.

A Milan vasárnap a Napolit fogadja, a hazaiak győzelmére 2.80, a döntetlenre 3.25, a vendégek sikerére pedig 2.50 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply