Megőrizné veretlenségét az Everton

2013. December 21. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Története során még sohasem szenvedett vereséget a Swansea City labdarúgócsapatától az Everton, és a liverpooli együttes ezt szeretné meglovagolni a soron következő vasárnapi bajnokin is.

 

Ross Barkley

Az Everton remekel eddig a bajnokságban.

A két csapat eddig összesen 17 alkalommal találkozott egymással – nemcsak a bajnokságban, de a hazai kupákban is -, és a walesi gárda eddig nem érezhette még a győzelem ízét. Az Everton tizenkétszer nyert, és ötször játszott döntetlent.

Roberto Martinez azért is magabiztos lehet, mert tanítványai az egész szezon során eddig mindössze egyszer kaptak ki, igaz, azt idegenben, a Manchester City ellen szenvedték el. A csapat mindössze tizenöt gólt kapott 16 bajnoki során, ami az Egész Premier Legaue-ben a legkevesebb, és az eddigi kiváló teljesítmények köszönhetően úgy áll az ötödik helyen, hogy hátránya mindössze négy pont az éllovas Arsenal mögött.

Martinez számára egyébként is különös jelentőséggel bír a mérkőzés, hiszen 2003 és 2006 között 122 mérkőzésen futballozott a Swansea színeiben, és edzői pályafutását is a Liberty Stadiumban kezdte, ahol 2007 és 2009 között a walesi együttest irányította.

“Nagyon komoly érzelmek munkálkodnak bennem a mérkőzés miatt. Két olyan klub csap össze vasárnap, amely hasonló futballfilozófiával rendelkezik, úgy érzem, ez az összecsapás jó teszt lesz számunkra. Hihetetlen, amit a Swansea az elmúlt tíz évben elért, remekül modellezi a klub, hogyan lehet a fejlődés útjára lépni” – nyilatkozta Martinez.

A vendégeknél Gerard Deulofeu húzódás, Leighton Baines boka-, Tony Hibbert pedig térdsérülés miatt nem léphet pályára.

A hazaiak mindössze két mérkőzést veszítettek el otthon, augusztusban a Manchester Ubnited (1-4), szeptemberben az Arsenal (1-2) tudott nyerni náluk. A tizedik helyen álló együttes vezetőedzője, Michael Laudrup több játékosára sem számíthat: Nathan Dyer, Michel Vorm és Michu is sérült, de Leon Britton és Chico Flores talán már visszatérhet.

A hazaiak győzelmére 3.00 az odds, a döntetlenre 3.40, míg az Everton sikerére 2.50 szorzóval lehet fogadni.

Az Arsenal december 23-án, hétfőn a Chelsea csapatát fogadja az Emirates stadionban, mi pedig egy fantasztikus ingyenes fogadást kínálunk Önnek! Tegyen meg egy mérkőzés előtti fogadást az Arsenal – Chelsea találkozóra, majd egy élő fogadást a mérkőzés kezdete után. Amennyiben ELSŐ élő fogadásával nem nyer, visszafizetjük a felrakott tétet.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply