Meggondolta magát Advocaat

2015. June 5. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Dick Advocaat
Bár két hete még azt állította a brit sajtó, hogy távozik a Sunderland labdarúgócsapatának holland menedzsere, Dick Advocaat, a 67 éves szakember csütörtökön hivatalosan is megerősítette, hogy egy évet hosszabbít a Premier League-ben szereplő klubbal.

Advocaat március 17-én fogadta el az angol klub ajánlatát, és a menesztett Gus Poyet helyét átvéve végül megmentette a klubot a kieséstől. Ezt követően a szakember bejelentette, hogy távozik a klubtól, voltak olyan hírek, hogy visszavonul végleg, de a skót média úgy tudta, hogy a Glasgow Rangers vele képzeli el a folytatást.

A legendás skót klub azonban elvérzett az osztályozón, az anyagi gondok miatt 2012-ben a negyedosztályba száműzött Rangers ugyanis a rájátszás döntőjében előbb hazai pályán szenvedett 3-1-es vereséget a Motherwelltől, majd idegenben is kikapott 3-0-ra.

A másodosztály pedig már nem volt annyira vonzó Advocaatnak sem, aki csütörtökön úgy döntött, egy évig mégis marad a Sunderlandnél.

“Miután az utóbbi időben több megbeszélést is folytattam Ellis Short klubelnökkel és Lee Congerton sportigazgatóval, mindketten meggyőztek, hogy én vagyok a megfelelő ember a klub számára” – nyilatkozta Advocaat. “Nagyszerű érzés volt az elmúlt hónapokban, hogy ehhez a klubhoz tartoztam, és miután beszéltem a családommal is, mindannyian egyetértettünk abban, hogy az a helyes döntés, ha maradok.”

Congerton hozzátette, hogy mindig is Advocaat volt az első számú választás, és abban állapodtak meg a klubon belül, hogy addig járnak a nyakára, amíg nem mond igent. “Még sok munka vár ránk, hogy felkészüljünk a következő szezonra” – nyilatkozta.

A Sunderland jövő évi bajnoki címére 3000/1 az odds, a kiesésére 9/4 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply