by

Matic visszatér a Chelsea-hez

2014. January 14. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

Érdekes pályafutást mondhat magáénak Nemanja Matic, ugyanis a Chelsea-ből egyszer már távozott, a londoniak azonban most négyszer annyi pénzért visszavásárolják a szerb válogatott középpályást.

 

Nemanja Matic

Matic kinőtte magát a Benficában, visszaveszi a Chelsea.

Matic a Jedinstvo Ub csapatából 2007-ben Szlovákiába szerződött, és két év kassai légióskodás után csapott le rá a Chelsea, s 1,5 millió fontért megszerezve 2009 augusztusában egy négyéves szerződést kötött vele. A középpályás azonban mindössze két bajnokin léphetett pályára csereként, egy évvel később a londoni klub kölcsönadta a holland Vitesse-nek.

2011-ben onnan szerződtette a Benfica (a Chelsea némi készpénz mellett őt adta David Luizért cserébe, az angol sajtó szerint akkor ötmillió fontot ért), és a szerb játékos egyre inkább formába lendült. Olyannyira, hogy a Benficával végül Európa Liga-döntőt vívhatott, amelyet épp a Chelsea ellen bukott el 2-1-re, Matic pedig, többek között, egy Porto elleni szépségdíjas góllal hívta fel magára a figyelmet, még a Puskás-díjra is esélyes volt.

“Lejátszottam az utolsó mérkőzésemet itt” – nyilatkozta Matic az A Bola című portugál sportnapilapnak a vasárnapi, Porto elleni 2-0-s diadal után.

“Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a klubnál, és természetesen a szurkolóknak is, a Benficát örökké a szívemben hordozom. Két és fél évet töltöttem itt, minden edzésen és meccsen a legjobb formámat nyújtottam, de eljött a búcsú ideje. Szeretnék egy jobb bajnokságba szerződni, szeretnék a Chelsea-ben futballozni” – mondta.

A Telegraph úgy tudja, hogy a tavalyi szezon legjobbjáért 22 millió fontot fizet a Chelsea, és ha sikerült nyélbe ütni az ügyletet, akkor már a vasárnapi, Manchester United elleni rangadón pályára léphet. Ráadásul José Mourinho edző tervei szerint éppen David Luiz helyett szerepelne, mert a szakember szerint ráfér a középpályára egy kis stabilitás.

A Chelsea hazai sikerére 1.72 az odds, a döntetlenre 3.75, míg a manchesteriek vendégsikerére 4.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply