Mascherano hazavágyik

2015. January 2. Friday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Javier Mascherano
Javier Mascheranót még három és fél évig köti szerződés a Barcelonához, de a védekező középpályás már most úgy tervezi, hogy pályafutását a River Plate-ben fejezi be.

 

Az argentin labdarúgó a Buenos Aires-i egyesületben kezdte profi karrierjét, majd a Corinthians és a West Ham következett egy-egy évre, végül 2007-ben a Liverpoolban kötött ki. 2010 óta erősíti a Barcelonát, amellyel legutóbb 2018-ig hosszabbított. A 110-szeres argentin válogatott játékos a katalánoknál több edző keze alatt is bizonyította rátermettségét, több poszton is megállta már a helyét, a középpálya mellett megbízhatóan teljesített a védelemben is.

A 30 éves labdarúgót még hosszú távon köti szerződés a Barcelonához, ám ennek ellenére nem biztos benne, hogy kitölti jelenlegi kontraktusát. Azonban a tervei között továbbra is az szerepel, hogy pályafutását nevelőegyesületében fejezi be.

“Valójában még mindig majdnem négy év van hátra a szerződésemből, de ez sem jelent semmit, a fociban még egy évre is nehéz előre tervezni. Azt azonban mindig mondogattam, hogy a River lesz a végállomás, remek lenne, ha ott zárhatnám le a pályafutásom, ahol elkezdődött” – jelentette ki Mascherano.

Az argentin a nyáron hosszabbított, ennek ellenére Luis Enrique csak tizenegy bajnokin számított a játékára, míg a Bajnokok Ligájában öt csoportmeccsen erősítette a katalánokat.

A 2. helyezett Barcelona vasárnap a 14. Real Sociedad otthonában folytatja a spanyol bajnokságot: a hazai győzelem oddsa 9.00, a döntetlenre 5.25, a vendégek sikerére 1.33 a szorzó.

A két gárda az elmúlt szezonban négy meccset játszott egymás ellen: a bajnokságban mindkét gárda nyerte hazai meccsét, míg a kupában a Barcelona jutott tovább, miután a Nou Campban győzött, a San Sebastian-i meccs pedig döntetlennel zárult.

Forrás: Unibet

Leave a Reply