Mancini megerősítené az Intert

2014. December 23. Tuesday in Hírek, Olasz Serie A

Mauro Icardi
Nem lesz passzív a januárban megnyíló átigazolási időszakban az Inter labdarúgócsapata, az olasz együttes szakvezetője, Roberto Mancini elárulta, hogy két játékost mindenképpen szeretne szerződtetni.

 

A szakmai munkát a menesztett Walter Mazzarritól novemberben átvett Mancini neveket is említett, szívesen látná csapatában a liverpooli Lucas Leivát és az Atlético Madridban szereplő Alessio Cercit.

Az erősítés ráfér az Interre, mert 16 forduló után csupán a 11. helyen szerénykedik öt győzelemmel, hat döntetlennel és öt vereséggel, összesen 21 ponttal. Az együttes január 6-án, kedden egy rangadóval kezdi 2015-öt, ugyanis a listavezető és címvédő Juventus otthonában lép pályára. A hazaiak győzelmére 1.50 az odds, a döntetlenre 4.10, míg az Inter idegenbeli sikerére 6.50 szorzóval lehet fogadni.

“Inter több fronton is vizsgálódik, hogy új játékosokat igazoljon, néhány posztra ugyanis ráférne az erősítés. Ha elég szerencsések leszünk, akkor sokkal jobb csapat lép majd pályára jövőre” – nyilatkozta Mancini, aki cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek a klubbal hírbe hozták a Tottenham válogatott szélsőjét, Aaron Lennont.

“Sohasem tárgyaltunk vele, nem is volt a kiszemeltjeink között. Ugyanakkor Cercit nagyon el tudnám képzelni a csapatban, de ő jelenleg az Atlético játékosa. Lucas Leiva is nagyszerű futballista, de biztosan nehéz lesz rávenni, hogy otthagyja a Liverpoolt. Pedig nagyon hasznos tagja lenne az Internek, és sokat segíthetne a fiatalabb játékosainknak is.”

Mancini hozzátette, akkor is türelemre lesz szükség, ha sikerül a téli erősítés, mert nem lehet egy hónap alatt eljutni a Barcelona vagy a Bayern München szintjére. Úgy véli, tanítványainak magabiztosságra van szüksége, mert amikor az ellenfél vezetést szerez, akkor mindenkin a félelem lesz úrrá.

Pedig nincs elérhetetlen távolságban a szezon előtt kitűzött cél, a Bajnokok Ligája-selejtezőt jelentő harmadik hely, a Lazio (illetve a 4. Napoli és az 5. Sampdoria) is csupán hat ponttal áll előtte a tabellán.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply