by

A Loki kreatívabban játszana

2014. July 22. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Ibrahima Sidibe
Kondás Elemér vezetőedző szerint kreatívabban kell játszania a Debrecen labdarúgócsapatának a Cliftonville elleni visszavágón, mint ahogy játszott az első meccsen.

 

A Debrecen az odavágón idegenben 0-0-s döntetlent játszott az északír Cliftonville csapatával, így talán kedvezőbb helyzetből várhatja a kedd esti visszavágót. Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője már tudja, hogy milyen játékot kell nyújtania csapatának, hogy továbbjusson a következő körbe.

“Fontos lesz, hogy az első mérkőzéshez képest kreatívabban játsszunk, ennek megfelelően állítjuk össze a csapatot. Figyelni kell, hogy ne adjunk lehetőséget az ellenfélnek, mert az első meccsen is a mi hibáinkból kerültek a kapunk elé. Nyilván támadni fogunk, de a védekezésre is nagy hangsúlyt kell fektetni, mert meglepetés érhet minket. Türelmesen kell játszani, nem szabad, hogy idegessé váljunk, ha nem rúgunk korán gólt” – fogalmazott Kondás Elemér.

Tommy Breslin, a Cliftonville vezetőedzője azt mondta, hogy szerinte az első találkozón elért 0-0-s eredmény nem rossz a számukra, és mivel nincs különösebb elvárás velük szemben, így egyelőre annyi a céljuk, hogy egy jó meccset szeretnének játszani kedden este az új debreceni stadionban.

“Mindent megteszünk a továbbjutás érdekében, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk az esélyesek” – tette hozzá Tommy Breslin.

Ami a Loki hiányzóit illeti, Kulcsár Tamásra egész biztosan nem számíthat Kondás Elemér, felépült azonban Szakály Péter, aki a hétvégi, Szeged ellen 2-0-ra megnyert edzőmeccsen már pályára is lépett, így semmi akadálya annak, hogy kedden is játsszon. Vadnai Dániel letöltötte eltiltását az odavágón, így ő is a szakvezető rendelkezésére áll.

A Debrecen győzelmére 1.22 az odds, a döntetlenre 5.25, a Cliftonville sikerére pedig 11.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply