Liverpool: még több igazolás várható

2014. July 1. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

Brendan Rodgers
Rickie Lambert és Emre Can megszerzése után sincs lazsálás a Liverpoolnál, hiszen a klub szeretné minél jobban megerősíteni keretét az új szezon kezdete előtt.

 

Brendan Rodgers menedzser Lambert személyében egy rutinos támadót igazolt, míg Cant nagy tehetségnek tartják Németországban, a középpályást a Bayer Leverkusentől sikerült elcsábítani. A Sky Sports értesülései szerint a Mersey-partiak nagyon közel vannak Adam Lallana szerződtetéséhez is, mivel a Southampton elfogadta Rodgersék 25 millió angol font körüli ajánlatát, így az angol válogatott középpályás követheti Lambertöt.

Mivel a “vörösök” az előző szezonban a második helyen zártak az angol Premier League-ben, újra kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligájába, így a menedzser érthető módon szeretné a lehető legjobban megerősíteni csapatát, hiszen a következő idényben is a bajnoki aranyért akar küzdeni.

“Már most sok kemény munka van mögöttünk, melyet az átigazolásokra fordítottunk” – mondta Rodgers. “Voltak kiszemeltjeink, akiket sikerült megszereznünk, és még több igazolás lesz a nyár folyamán. A tervünk az, hogy augusztus végére a keret összeálljon. A következő év nagyon izgalmas lesz a klub számára.”

Az északír szakember elmondta, mivel a legmagasabb szinten kell majd teljesíteniük a hazai és a nemzetközi szintéren is, olyan labdarúgók tervezését tervezik, akik képesek segíteni a kereten, hogy még nagyobb célokért legyen versenyben.

A liverpooli keret alaposan át fog alakulni, mivel több kölcsönjátékos is visszatér, akik közül páran biztos, hogy maradnak az Anfielden. A legnagyobb kérdés a szurkolók körében most Luis Suárez esete, akit állítólag a Barcelona vinne – és ha az uruguayi távozik, helyére egy igazi világsztárt kell igazolnia Rodgersnek és csapatának.

A Liverpool bajnoki címét 9.00 szorzóval lehet megjátszani, míg BL-elsőségére 26.00, FA-kupa sikerére pedig 9.00 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply