by

Lemondott a címvédésről a Barcelona

2014. May 4. Sunday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Sergio Busquets szerint a katalánok elvesztették a formájukat az utóbbi hetekben, és ezért nemcsak a vezetőedző a felelős, hanem a játékosok is.
Andres Iniesta

A katalánok a szezon végére hullámvölgybe kerültek.

A Barcelona a bajnokságban is folytatta idei vesszőfutását, a katalán sztárgárda miután kiesett a Bajnokok Ligájából és elbukta a Király Kupa-döntőt, a bajnoki címe megvédésére is elvesztette az esélyét.

Gerard Martino együttese szombaton a Getafét látta vendégül, és bár kétszer is vezetést szerzett, Lafita mindkét esetben egyenlített, másodszor a hosszabbítás utolsó percében. A döntetlennel már csak minimális esély maradt a címvédésre a spanyol bajnokságban, ezért pedig Tata Martino magára vállalta a felelősséget.

Ugyanakkor a meccs után Busquets kijelentette, hogy ez a kudarc az egész csapat kudarca, nem csak a vezetőedzőé.

“Gyakorlatilag ezzel vége, a La Ligát elbuktuk. Az elmúlt hetekben visszaesett a formánk, és ennek a következményei az ilyen vereségek” – mondta Busquets. “Olyan gólokat kapunk, amelyeket nem szoktunk, az ilyen hibák bekövetkezése pedig nem egy ember felelőssége. Két meccsünk van hátra, és mindent el kell követnünk azért, hogy megnyerjük őket. Reméljük, a következő szezon több örömet tartogat a számunkra” – jelentette ki a Barcelona labdarúgója.

A spanyol bajnokság 36. fordulójából még öt mérkőzés van hátra, pályára lép a bajnoki címért küzdő két madridi alakulat is. A Real Madrid vasárnap este a Valenciát látja vendégül: a hazai győzelem oddsa 1.12, a döntetlenre 8.50, a vendégek sikerére 17.00 a szorzó.

A két gárda őszi bajnokiját a Real Madrid 3-2-re nyerte idegenben. A Valencia egy hajszállal maradt le az Európa Liga-döntőről, így ugyancsak sikertelennek mondhatja a szezonját, ugyanis már nincs esélye az első hatba kerülni a bajnokságban.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply