by

Khedira még márciusban visszatérhet

2014. March 10. Monday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Sami Khedira

A Real Madrid játékosa súlyos térdsérülése miatt eredetileg csak a nyáron térhetett volna vissza, de a legújabb jelentések szerint akár még márciusban ismét edzésbe állhat.

 

Sami Khedira a Real Madrid Real Sociedad elleni bajnokiján szenvedett sérülést, a találkozó után az is kiderült, hogy nagy a baj. A német válogatott labdarúgó térdszalag-szakadást szenvedett, amely után legalább hathónapos kihagyást jósoltak. Az eredeti tervek szerint Khedira legkorábban júniusban térhetne vissza, de a labdarúgó rehabilitációja gyors ütemben halad.

Ez egyben azt is jelentheti, hogy ha még márciusban edzésbe áll, akkor akár még ebben a szezonban pályára is léphet. Khedira nagyon reméli, hogy ez a forgatókönyv volt megvalósulni, ebben az esetben ugyanis még lenne esélye esetleg egy helyet kiharcolni magának a német válogatott labdarúgó-vb-re utazó keretében.

“Lehetséges, hogy két-három héten belül elkezdek edzeni, ráadásul már a társakkal együtt mozoghatok majd. Nagyon optimista vagyok, de nem szeretnék felesleges súlyt tenni magamra. Ha nem jön össze a vb, akkor viszont nagyon szomorú leszek” – jelentette ki Khedira, aki 11 bajnokin lépett pályára ebben a szezonban, és egy gólt szerzett.

A Real Madrid szombaton a Malaga otthonában lép pályára a spanyol bajnokság 28. fordulójában: a hazai győzelem oddsa 15.00, a döntetlenre 5.00, a vendégek sikerére 1.25 a szorzó.

A Real Madrid elmúlt tíz idegenbeli bajnokijából hatot megnyert, három döntetlennel zárult, egyet pedig elvesztett. A Malaga hazai környezetben három meccset nyert meg, kettőn ikszelt, ötön pedig vereséget szenvedett a pontvadászatban.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply