by

Kedvezőbb helyzetben a Dortmund

2013. March 4. Monday in Előzetes, Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Kedd este a Borussia Dortmund a Sahtar Donyeck együttesét fogja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Az első találkozón Ukrajnában 2-2-es döntetlen született, így a vendégeknek már a mérkőzés elejétől támadniuk kell.

Robert Lewandowski

Robert Lewandowski

Sokak szerint a német bajnoki címvédő már a negyeddöntőben érezheti magát, azonban a labdarúgásban bármi megtörténhet, ráadásul a Borussia edzője, Jürgen Klopp úgy érzi, sok munkát kell még elvégezniuk a legjobb nyolcba kerüléshez.

“Mi voltunk a jobb csapat Donyeckben, de annak ellenére, hogy 2-2-re végeztünk, nagyon nehéz dolgunk lesz, hogy ismét mi legyünk majd a jobbak” – mondta a német szakember, aki egyedül Patrick Owomoyelára nem számíthat sérülés miatt. “Még mindig sok dolgot kell megcsinálnunk. Elég messze vagyunk attól, hogy a következő ellenfelünkről álmodozzunk.”

Hazai környezetben a Dortmund a BL-ben eddig még veretlen idén, ráadásul olyan együttesek kaptak ki a Signal Iduna Parkban, mint az Ajax, a Manchester City és a Real Madrid. Robert Lewandowski, a Borussia lengyel csatára már négy gólt lőtt eddig a sorozatban, a bajnokságban pedig már 16 gólt szerzett.

A Sahtar játékosai tudják, ahhoz, hogy legyen esélyük a továbbjutásra, már a találkozó elejétől támadniuk kell, de ugyanakkor nagyon nem nyílhatnak ki, hiszen a Dortmund egyik erőssége a kontrajáték.

“Nehéz dolgunk lesz, nyomás alatt fogunk játszani” – mondta Razvan Rat, a donyeckiek román védője. “Remek szurkolóik vannak, és nyugodtak lehetnek az első meccsen elért eredmény miatt. Nekik a gól nélküli döntetlen is jó, szóval kockázatot kell vállalnunk, támadni fogunk, de hátul nagyon kell figyelnünk, nem kaphatunk gólt.”

Henrikh Mkhitaryan 18 gólt lőtt eddig az ukrán pontvadászatban, az örmény támadó középpályás a BL-ben eddig kétszer volt eredményes. A Sahtar a 24 éves játékos mellett braziljai jó formájában bízhat.

A Dortmund győzelmét 1.62 1.62 Sportingbet szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 4.25 4.25 Unibet, a vendégek sikerére pedig 5.55 5.55 Unibet az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply