Del Bosque: Muszáj lesz támadnia a Madridnak

2013. March 4. Monday in Előzetes, Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque szerint a Real Madridnak már a mérkőzés legelejétől támadnia kell a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Cristiano Ronaldo

Cristiano Ronaldo

A nyolcaddöntő odavágóján 1-1-es döntetlent született a spanyol fővárosban: Danny Welbeck vezető találatára még az első félidőben tudott válaszolni Cristiano Ronaldo. A keddi visszavágó így nagyon izgalmasnak ígérkezik, mivel a vendégeknek egy gólt mindenképpen kell szerezniük.

Del Bosque nyert már BL-t a Reallal, valamint az Old Traffordon 2000-ben 3-2-es győzelmet aratott akkori klubcsapatával. A szakember elárulta, hogy azt a találkozót soha nem fogja elfelejteni, mivel angliai sikerének köszönhetően a Madrid bejutott a torna elődöntőjébe, majd meg is nyerte a sorozatot.

“Azt a diadalt soha nem fogom elfelejteni, az volt az első igazi évem a csapat élén” – mondta a spanyol. “Otthon csak gól nélküli döntetlent játszottunk, és azon a meccsen múlt az egész szezonunk.”

Del Bosque merész döntést hozott a manchesteri visszavágó előtt, hiszen háromvédős rendszerben küldte pályára övéit, de a bátor taktikának meg is lett az eredménye. A világ- és Európa-bajnok edző szerint José Mourinhóéknak is valami hasonlóan merész dologgal kell meglepniük a hazaiakat.

“Három védővel álltunk fel, ami végül jó döntésnek bizonyult, hiszen nyertünk, másképpen megöltek volna bennünket” – folytatta. “Megerősítettük a hátsó alakzatot, az Ivan Campo, Ivan Helguera, Aitor Karanka hármas jól teljesített.”

2000-ben a brazil Ronaldo mesterhármasával nyertek a madridiak, és most is Ronaldótól, csak Cristianótól várják a csodát a csapat szurkolói. A “királyiak” jó formában vannak, hiszen a hét közben a spanyol Király-kupában 3-1-re nyertek a Barcelona otthonában, majd a hétvégi bajnoki meccsen odahaza verték a katalánokat 2-1-re.

A United keddi győzelmét 3.30 3.30 Winmasters szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.70 3.70 Winmasters, a vendégek rendes játékidőben aratott sikerére pedig 2.30 2.30 Unibet az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply