by

Inzaghit meggyőzte a Milan

2014. December 2. Tuesday in Hírek, Olasz Serie A

Filippo Inzaghi
A Milan vasárnap 2-0-ra verte az Udinesét az olasz bajnokságban, Filippo Inzaghi szerint csapata még nem játszott ilyen jól az irányítása alatt.

 

A milánói piros-feketék ebben a szezonban sem képesek úgy teljesíteni, hogy azt elvárják tőlük, a csapat már olasz szinten sem tartozik az élvonal krémjéhez. A gárda a nyári változások után még bíztatóan kezdte a bajnokságot, ám az utóbbi hetekben rengeteg pontot vesztett el, és visszacsúszott a tabella közepére.

Öt nyeretlen bajnoki után vasárnap a gárda fontos meccset tudott megnyerni, Filippo Inzaghi együttese az Udinese ellen szerezte meg a három pontot. A gólnélküli első félidő után az egyre jobb formába lendülő Jeremy Menez döntötte el a találkozót duplájával, a győzelemmel a Milan felléphetett az 5. helyre, amely már nemzetközi kupaindulásra jogosít.

“A szünetben már 3-0-ra kellett volna vezetnünk, úgyhogy összességében nem lehetünk elégedetlenek, azt hiszem, hogy a szezon eddigi legjobb teljesítményét produkáltuk. Sok okunk van az elégedettségre, azok, akik kevesebbet játszottak mostanában, mint Van Ginkel és Armero, remekeltek ezúttal, valamint Pazzini játéka és Montolivo visszatérése is nagy segítségemre volt” – elemezte a hétvégi történéseket Inzaghi.

A Serie A következő fordulójában a Milanra ismét rangadó vár, Inzaghi csapata a harmadik helyezett Genoa otthonában lép pályára: a hazai győzelem oddsa 3.00, a döntetlenre 3.20, a vendégek sikerére 2.37 a szorzó.

Az elmúlt szezonban a Milan 2-1-re nyert a Genoa vendégeként, míg Milánóban 1-1-es döntetlent játszottak a felek.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply