by

Guarinról tárgyal az Inter és a Chelsea

2013. December 18. Wednesday in Hírek, Olasz Serie A

GenericAz olasz Serie A-ban szereplő Inter középpályásának, Fredy Guarinnak az ügynöke elárulta, az angol Chelsea ajánlatott tett a labdarúgóért, és ha a két klubnak sikerül megállapodnia egymással, akkor már csak a dél-amerikain múlik a váltás.

 

Korábban a Manchester United érdeklődéséről lehetett hallani Guarin kapcsán, de most nagyon úgy tűnik, hogy a Chelsea szerzi meg a 27 éves középpályást, aki alapembernek számít az Internél. David Moyes, a “vörösök” menedzsere állítólag már beszélt az olaszok illetékeseivel, hogy tárgyalni kíván a játékos megvásárlásáról, de Marcelo Ferreyra, Guarin ügynöke már Londonban találkozott a “kékekkel”.

“Megerősíthetem, hogy a Chelsea érdeklődik Fredy iránt” – mondta az üzletember a Caracol Radiónak. “Most minden a klubokon áll, hogy sikerül-e megegyezniük, és ha igen, mi nyitottak vagyunk a tárgyalásra. Az Inter megbízottjaival mi már jártunk Londonban, ahol tárgyaltunk a Chelsea embereivel a kivásárlást illetően. Voltak már tárgyalások, ahogy azok ilyenkor lenni is szoktak.”

Az ügynök szerint jó esély van arra, hogy Guarin a Premier League-ben folytassa karrierjét, ugyanakkor kiválóan érzi magát Észak-Olaszországban, és mivel a csapat ötödik a tabellán, az sem kizárható, hogy meggondolják értékesítését.

“Ha a kluboknak sikerül megegyezniük egymással, az átigazolás akkor is csak egy opció marad, mivel Fredy jól érzi magát Milánóban” – folytatta az ügynök. “Ugyanakkor arra sincs garancia, hogy az Inter most szeretné eladni, Walter Mazzari vezetőedzőnél alapembernek számít. Nem szabad elfelejteni, hogy nyáron világbajnokság lesz, és még találkozni fogunk az Inter tulajdonosával, Erick Thohirral is, hogy neki mik az elképzelései.”

A hétvégén milánói derbit rendeznek Olaszországban. Az Inter győzelmét 2.50 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.30, a vendég AC Milan sikerére pedig 2.75 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply