by

Gerrard az Egyesült Államokban folytatja

2015. January 4. Sunday in Angol Premier Liga, Hírek

Steven Gerrard
Steven Gerrard nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését, és 17 év után távozik a Liverpooltól. Az angol klub hivatalosan is bejelentette, hogy a csapat ikonja az Egyesült Államokban folytatja.

 

December elején Brendan Rodgers vezetőedző még azt mondta, új szerződést kínálnak a Steven Gerrardnak. Hozzáfűzte viszont, hogy mivel a csapatkapitány már 34 éves, valószínűleg nem fog olyan sok lehetőséget kapni a jövőben, mint eddig. Gerrard a válogatottságot ugyan a 2014-es brazíliai világbajnokság után lemondta, októberben jelezte, hogy még nem áll szándékában visszavonulni. Nem is akasztja szögre a cipőjét, de jövőre már nem Liverpoolban fog játszani, ezt ő maga és a klub is bejelentette.

A középpályás az elmúlt 16 idényben 695 mérkőzést játszott és 180 gólt szerzett a Vörösöknél, ahol 2003 óta ő a csapatkapitány. Nyert Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, FA-kupát (kétszer) és Ligakupát (háromszor), bajnoki címet azonban nem.

Gerrard csak annyit árult el, hogy nem marad Angliában, a Liverpool azonban közleményben tudatta, hogy a középpályás az Egyesült Államokban folytatja karrierjét a szezon után. A Sky Sports arról számolt be, hogy a játékos tárgyalásokat folytat a Los Angeles Galaxy, a New York Red Bulls és a New York City FC csapatával.

Gerrard csatlakozhat így többek között Tim Cahillhez, Thiery Henry-hoz vagy Robbie Keane-hez, akik komoly angliai karrier után még az MLS-ben (amerikai liga) is húzóemberek voltak csapatukban.

A Liverpool legközelebb hétfőn lép pályára, az FA-kupa keretein belül az AFC Wimbledonhoz látogat, amely a 11. helyen áll az angol negyedosztályban. A hazai kiscsapat győzelmére 14.00, a döntetlenre 6.50, a Liverpool sikerére pedig 1.25 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply