by

Garciát nem érdekli a Juventus

2014. October 31. Friday in Hírek, Olasz Serie A

Gervinho
Kilenc forduló után hajszálpontosan ugyanolyan mérleggel áll az olasz labdarúgó-bajnokság élén a Juventus és az AS Roma együttese.

 

A szerdai játéknap előtt a címvédő még hárompontos előnnyel vezette a tabellát, azonban óriási meglepetésre 1-0-ra kikapott a Genoa vendégeként. Miután a rómaiak 2-0-ra verték a Cesenát, pontszámban utolérték a vetélytársat.

De nemcsak hét győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlegük, így 22 ponttal rendelkeznek, de még a 16-4-es gólkülönbség is hajszálpontosan ugyanolyan.

A Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri szomorú volt a genovai vereség után, de úgy nyilatkozott, ez a mérkőzés legalább arra jó volt, hogy csapata tanuljon a hibáiból.

“A bajnokság még hosszú, nagyon sok mérkőzés áll előttünk. A mostani negatív aspektusból nézve csak felfelé vezethet út. Megtanultuk, hogy el kell kerülnünk a kontratámadásoknak még a kockázatát is” – nyilatkozta azt követően, hogy hazaiak a 94. percben szerezték a meccs egyetlen találatát Luca Antonini révén.

“Az a csapat lesz a bajnok, amelyik a legtöbb pontot szerzi a bajnokság végén. Ebben a helyzetben, a 94. percben nekünk az egy pont sokkal többet ért volna. De nyerni akartunk, és ez megbosszulta magát.”

Az AS Roma mestere, Rudi Garcia elégedett volt a Cesena elleni 2-0-s sikerrel, és azt mondta, nem érdekli, hogy a Juventus mit játszott.

“Csak az számít, hogy az én csapatom győzött, erre koncentráltam. Nekünk a saját utunkat kell járnunk” – idézte a szakembert a Sky Sport Italia. “Egy olyan csapat ellen, amely tizenegy játékossal védekezik, az a kulcskérdés, hogy mikor tudunk gólt szerezni. Szerencsénkre Mattia Destro már a nyolcadik percben betalált.”

A két élcsapat közül a Juventus szombaton a kiesés ellen küzdő Empoli otthonába látogat, míg a rómaiakra sokkal nehezebb feladat vár Nápolyban. A Napoli győzelmére 2.30 az odds, a döntetlenre 3.30, míg az AS Roma idegenbeli sikerére 3.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply