Fabregas a Chelsea-be igazolt

2014. June 13. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Cesc Fabregas
Cesc Fabregas visszatér korábbi sikerei színhelyére, Londonba, de nem korábbi csapatához, az Arsenalhoz, hanem a Chelsea-hez.

 

Cesc Fabregas az Arsenalban lett elismert labdarúgó, de nyolc év légióskodás után 2011-ben hazatért, és elfogadta a Barcelona ajánlatát. A katalán együttesnél nem számított húzóembernek, de azért rendszeresen pályára lépett az együttesben, amellyel spanyol bajnoki címet, Spanyol Kupát, klubvilágbajnokságot és európai szuperkupát nyert.

Az idény vége előtt már tudni lehetett, hogy a középpályás aligha marad Barcelonában a nyáron, s miután az Arsenal nem mutatott érdeklődést visszaigazolására, szerződtetésére a Chelsea-t tartották a legesélyesebbnek. A hírügynökségi jelentések nem tévedtek, Fabregas valóban a londoni kékekhez igazolt, a Chelsea 30 millió font körüli összegért vásárolta meg, és öt évre szóló szerződést kötött vele.

“Úgy éreztem, befejezetlen ügyem van a Premier League-ben, és most jött el a visszatérésre az idő. Valóban az Arsenal volt az első opció, de az ágyúsok vezetői úgy döntöttek, nem élnek a lehetőséggel, ezért került a képbe Chelsea. Az összes lehetséges csapat ajánlatát figyelembe véve úgy gondolom, a Chelsea a legjobb választás, ambiciózus klubról van szó, amely nagyszerű futballistákkal rendelkezik, és egy hihetetlenól jó szakvezető irányítja. Alig várom, hogy bemutatkozhassak” – jelentette ki Fabregas.

A középpályás négy éve világbajnokságot nyert a spanyol válogatottal, és szeretne újra a világ tetejére kerülni együttesével. A spanyolok pénteken, a hollandok ellen mutatkoznak be a világbajnokságon, győzelmükre 1.80 az odds, a döntetlenre 3.40, a holland sikerre 5.75 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply