by

Elégedett Mihajlovics a Milannal

2015. July 31. Friday in Hírek, Olasz Serie A

Sinisa Mihajlovic
A Real Madrid tizenegyesekkel győzte le az AC Milant a Bajnokok Kupáján. Sinisa Mihajlovic ennek ellenére elégedett volt csapatával.

A milánóiak második komolyabb felkészülési meccsüket játszották, az Inter után a Real Madrid ellen sem vallottak szégyent. Az Inter elleni győzelem után a Real ellen is jobban teljesítettek mint ellenfelük, gólt azonban nem tudtak szerezni, pedig az első félidőben Mbaye Niangnak, míg a szünet után Carlos Baccanak volt arra lehetősége, de a madridiak kapusai jól állták a sarat.

Aztán tizenegyesek döntötték el az összecsapást. A Milan kapuját a 16 éves Gianluigi Donnarumma védte, aki az ötödik párban Toni Kroos tizenegyesét hárította, esélyt adva ezzel Bacca rontása ellenére csapatának. Végül a kapusok döntöttek, ugyanis a 11. párig haladt a párharc, ekkor Kiko Casilla megfogta fiatal kollégája rúgását.

A mérkőzés után a Milan edzője elégedett volt csapata teljesítményével.

“Ezeken a meccseken elértük célunkat. Megálltuk a helyünket a Real Madrid ellen, sőt, a meccs jelentős részét mi uraltuk. Ebből a két találkozóból bátorságot meríthetünk, ez bizonyítja azt, hogy jó úton járunk.” – nyilatkozta elégedetten Mihajlovic.

A Milan kedden a Bayern München ellen lép pályára egy felkészülési meccsen.

Az olasz bajnokság első fordulójában, augusztus 23-án a Milan ellenfele a Fiorentina lesz: a firenzeiek hazai sikerének a szorzója 7/5, a döntetlenre 9/4, a milánóiak győzelmére 19/10 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply