by

Elégedett a Real Madrid a döntetlennel

2016. April 28. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Sergio Ramos
A Real gólnélküli döntetlent játszott a Manchester City otthonában a BL elődöntőjének első meccsén, Sergio Ramos szerint az idegenbeli X bíztató eredmény a visszavágóra nézve.

A Real Madrid szinte végig fölényben játszott kedden a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében a Manchester City ellen, az Etihad-stadionban a spanyol gárda Cristiano Ronaldo nélkül is számos helyzetet hozott össze. A fölény és a lehetőségek ellenére azonban gólt nem szerzett Manchesterben, ám a csapatkapitány szerint az eredmény így is bíztató.

Sergio Ramos természetesen kezdőként végigjátszotta az idegenbeli összecsapást, a veterán védő elsősorban a második játékrészben mutatott játékával volt elégedett.

“Nagyobb volt a mezőnyfölényünk és több helyzetet is alakítottunk ki. Minden a második meccsen dől el. A saját stadionunkban, saját közönségünk előtt fogunk játszani” – mondta Ramos.

“Természetesen gólt akartunk szerezni idegenben, ez nagyon fontos lett volna. Ez most nem jött össze, de a csapat a második félidőben már magabiztosabb volt. Sok mindenért megdolgoztunk, ám nem voltunk elég szerencsések a befejezéseknél” – tette hozzá a védő.

A meccs másnapján kiderült, hogy Ronaldo sérülése miatt még mindig nem térhet vissza, minél később áll újra edzésbe a portugál, annál kevesebb az esély rá, hogy szerepelhet a hazai visszavágón.

Azonban a Manchester City elleni visszavágó előtt fontos bajnoki vár Zinedine Zidane csapatára: szombaton a 11. helyezett Real Sociedad sikerére a szorzó 4.75, a döntetlenre 4.20, a 3. Real Madrid győzelmére 1.61.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply