Draxler visszatérhet a Schalkéba

2014. February 13. Thursday in Hírek, Német Bundesliga

Szombaton nagy rangadó vár a Schalke labdarúgócsapatára, amely a Bayer Leverkusen otthonában lép pályára a Bundesliga 21. fordulójában.

 

Emir Spahic

Ha legyőzi, megközelítheti a Leverkusent a tabellán a Schalke.

A negyedik helyen álló gelsenkircheniek két pontra vannak a dobogótól, és hat pontra a második helyezett Leverkusentől, azaz egy esetleges győzelemmel sikerülne tömöríteniük az élmezőnyt.

A vendégeknél lehet egy nagy visszatérő is, Julian Draxler december 7-én, a Mönchengladbach elleni idegenbeli bajnokin játszott utoljára, majd combizom-sérülés miatt két hónapot ki kellett hagynia. A 20 éves szélső azonban a hírek szerint ott lehet már a kispadon, legalábbis Jens Keller edző nyilatkozata erre utalhat.

“Draxler minden gond nélkül csatlakozott hozzánk a mai edzésen, de hogy kezdő legyen, ahhoz túl közeli a szombati bajnoki” – nyilatkozta a szakvezető.

Egy másik középpályás, Roman Neustadter viszont kidőlt a vasárnapi, Hannover elleni bajnokin, a játékos súlyos térdzúzódás miatt csak futóedzésen vehetett részt, így szereplése kérdéses, csakúgy, mint Chinedu Obasi játéka is, aki a szerdai edzésen húzódott meg. Nagy probléma, hogy a csapatkapitány, Benedikt Höwedes két hete kidőlt, de hétfőn izomszakadást diagnosztizáltak Ucsida Acutónál is, így rá sem számíthatnak a rangadón.

Ismét a szakvezetés rendelkezésére áll viszont Christian Fuchs, az osztrák játékos az elmúlt két hétben térdproblémák miatt hiányzott.

A Leverkusen győzelmére 2.00 az odds, a döntetlenre 3.60, míg a Schalke sikerére 3.50 szorzóval lehet fogadni.

Draxler esetében érdekesség, hogy lehet, már csak fél évet szerepel a Schalkéban, a válogatott játékost ugyanis már januárban vitte volna az Arsenal, de Keller szerint nyáron már nem sikerül őt megtartani. Szerződésében ugyanis van egy kivásárlási záradék, márpedig a londoni klub szeretné kifizetni érte a 45 millió eurót.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply