Di Natale bejelentette visszavonulását

2014. January 7. Tuesday in Hírek, Olasz Serie A

A hétfői bajnoki fordulót követően váratlanul bejelentette visszavonulását Antonio Di Natale, az Udinese 36 éves válogatott csatára.
Antonio Di Natale

Di Natale a szezon végén szögre akasztja a futballcsukát.

A támadó a Serie A vízkereszt miatt hétfőre hagyott bajnoki fordulójában közölte döntését, miután csapata meglepetésre 3-1-es vereséget szenvedett otthon a Veronától.

“Sajnálom, hogy vereséggel indítottuk az évet” – nyilatkozta Di Natale, majd hozzátette: “Tíz éve vagyok Udinében, több gólt szereztem, mint ahány alkalommal elmehettem vacsorázni a feleségemmel. A szezont még végigcsinálom, de döntöttem. Megbeszéltem ezt az ügynökömmel és a családommal is, most már a szurkolók is tudják. Féltem a klubot, ezért mindent megteszek érte a következő fél évben”.

Di Natale 1996-ban az Empoliban kezdte profi pályafutását, és bár a klub háromszor is kölcsönadta – az Iperzola, a Varese és a Viareggio együtteseinek -, 158 mérkőzésen szerepelhetett anyaklubjában is.

2004-ben szerződtette az Udinese, amelynek színeiben 311 bajnokin 162 gólig jutott (a tétmérkőzéseket figyelembe véve összesen 362 meccsen 189-szer volt eredményes), 2010-ben és 2011-ben olasz gólkirály volt, négy éve a bajnokság legjobbjának választották. 42-szer szerepelt az olasz válogatottban, amellyel két Európa-bajnokságon és a 2010-es világbajnokságon is részt vett, és 11 gólt szerzett.

Francesco Guidolin, az udineiek edzője nagyon meglepődött a bejelentésen, azt mondta, ő semmit sem tudott Di Natale terveiről. “Én még mindig remélem, hogy ő csak azért mondta, mert egy pillanatra kiábrándult a mutatott játékból. Talán csak hirtelen felindulásból nyilatkozta ezt, és meggondolja magát.”

Az Udinese az olasz bajnokság 18. fordulója után a 13. helyen áll, és mindössze hat ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Sassuolót. Az Olasz Kupában is érdekelt még, a nyolcaddöntőben az Intert fogadja. A zebrák a következő Serie A-fordulóban a 15. helyezett Sampdoria otthonába látogatnak, győzelmükre 3.00 az odds, a döntetlenre 3.20, a genovai együttes sikerére 2.40 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply