by

De Rossi szerint a BL-ben jobb a Roma

2014. October 20. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Daniele de Rossi
Daniele De Rossi úgy véli, hogy a Bajnokok Ligája légköre hatással van a római gárdára, amely kedden a Bayern Münchennel mérkőzik meg.

 

A Roma eddig mindkét fronton jól teljesít, a bajnokságban és az európai kupasorozatban is tartja a lépést a legjobbakkal. A bajnokságban a hétvégén a Chievo ellen aratott sima győzelmet a bajnokaspiráns, a sikerrel nemcsak edzőt menesztett Veronában, de egy pontra megközelítette a Sassuolóban botló Juventust.

A Bajnokok Ligájában sem panaszkodhat az olasz fővárosi gárda, hiszen a CSZKA Moszkva elleni siker után nagyon fontos pontot szerzett a Manchester City otthonában. A rómaiak ezzel a teljesítménnyel másodikak a “halálcsoportban”, és jó eséllyel pályáznak az egyik továbbjutó helyre.

Ehhez persze pontokat kellene szerezni a Bayern München elleni találkozókon, kedden Rómában, két héttel később pedig Münchenben csap össze a két együttes.

“Biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk. Az első két meccsen nagyon odatettük magunkat, mert ez a sorozat feltüzeli a játékosokat, a Bajnokok Ligája a legnagyobb klubsorozat” – mondta De Rossi. “A Roma a BL-ben mindig jól játszik, sokszor jobban, mint a Serie A-ban”.

A Romának és a Bayern Münchennek múltja van a BL-ben, négy éve szintén a csoportkörben csapott össze egymással a két gárda, akkor a Roma otthon 3-2-re nyert, Münchenben pedig a Bayern győzött 2-0-ra.

“Azóta alaposan megváltoztak a dolgok, többek között a mi elvárásaink is magunkkal szemben. Ha képesek vagyunk úgy játszani, ahogy tudunk, akkor boldoggá tudjuk tenni a szurkolókat” – mondta a középpályás.

A Roma sikerének az oddsa 3.80, a döntetlenre 3.75, a Bayern München győzelmére 2.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply