by

Conte csak a sérülésektől fél

2014. March 27. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt magasan vezet a tabellán, így minden esélye megvan a címvédésre a Juventus labdarúgócsapatának.
Antonio Conte

Conte elégedett, csak a sérülésektől tart.

A torinói együttes a hétközi, 30. forduló szerdai mérkőzésén 2-1-re győzött a 6. helyezett Parma ellen, Carlos Tévez a 25. és a 32. percben szerzett góljára ugyan a 62. percben Cristian Molinaro válaszolt, de három perccel később Amauri piros lapja esélytelenné tette a vendégeket az egyenlítésre.

A Juve sorozatban hetedik bajnokiját is megnyerte, és 14 pontos előnnyel vezet az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott AS Roma előtt. Ez akár elég is lehet a címvédéshez, bár azért akadnak még rázós mérkőzések: a csapat hazai pályán fogadja a Livorno, a Bologna, az Atalanta és a Cagliari együttesét, de el kell még utaznia a Napolihoz, az Udineséhez, az újonc Sassuolóhoz, illetve utolsó előtti fordulóban az AS Romához is. És emellett még áll az Európa Ligában, ahol az április negyeddöntőben a francia Lyonnal csap össze.

Antonio Conte vezetőedző mindennel nagyon elégedett, egyetlen félelme van csak, nehogy újabb sérültek legyenek a keretben. Angelo Ogbonna, Andrea Barzagli és Sebastian Giovinco már hosszabb ideje sérült, és egyelőre nem is tudni, mikor léphetnek ismét pályára.

Simone Pepe sem teljesen egészséges, ő a szezon során mindössze az Avellino elleni kupameccsen játszott nyolc percet, de a legalább már a kispadra odafér. Claudio Marchisio január óta most szerdán lépett pályára először, a 66. percben lépett pályára Andrea Pirlo helyett, Federico Peluso combizom-sérülése viszont olyan makacs, hogy 2014-ben még egyáltalán nem játszhatott.

“Elégedett vagyok a csapatommal, főleg úgy, hogy háromnaponta játszanunk kell, és sok sérülttel rendelkezünk. A legfontosabb, hogy minél többen felépüljenek, hiszen most szinte ugyanazzal a kezdő tizeneggyel kell mindig játszanunk. Tényleg egy dolog aggaszt csak, nehogy megsérüljön valaki” – nyilatkozta Conte.

A Juventus legközelebb vasárnap, Nápolyban lép pályára, győzelmére 2.50 az odds, a döntetlenre 3.30, míg a Napoli hazai sikerére 2.80 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply