by

Chivu befejezheti a futballt

2014. February 1. Saturday in Hírek, Olasz Serie A

Cristian Chivu

Egybehangzó román és olasz lapértesülések szerint befejezi aktív pályafutását Cristian Chivu, az Inter román válogatott játékosa.

 

A 33 éves védő a Resita és az Universitatea Craiova érintésével 1999-ben szerződött az Ajaxhoz, négy év után az AS Roma, újabb négy szezon elteltével az Inter következett.

Chivu jobb lába még 2012 szeptemberében sérült meg egy Hajduk Split elleni Európa Liga-mérkőzésen, innentől kezdődtek a megpróbáltatások. A védő kétszer is kés alá feküdt, de nem javult az állapota.

“Azt hiszem, lassan ki kell mondanunk a végső döntést, mert Cristian is úgy véli, nem biztos, hogy tudja folytatni a játékot. Még lábadozik, szeretne visszatérni, talán február végére kiderül, mire jutunk” – nyilatkozta ügynöke, Victor Becali.

A Sky Sport 24 úgy tudja, hogy Chivu és menedzsere találkozót kért az Inter vezetőivel, hogy megvitassák a helyzetet, és akár abban is megállapodjanak, hogy a nyáron lejáró szerződés ellenére már februárban visszavonulhasson a védő. Egy Miamiban elvégzett vizsgálat ugyanis nem sok jóval kecsegtet, a Sky Italia szerint Chivu lába nem elég erős ahhoz, hogy profi szinten, a legjobb bajnokságok egyikében futballozhasson.

A Pro Sport szerint Chivu hamarosan visszatér Romániába, mert a Román Labdarúgó Szövetségben kaphat munkát. A szövetség március 5-én választ új elnököt, mert Mircea Sandu jelezte, nem vállalja a folytatást. Így minden bizonnyal Gica Popescu lesz az új vezető, aki komoly szerepet szán Chivunak, akár még a válogatott szakmai stábjában is.

Chivu utoljára tavaly májusban játszott bajnokit, az Inter nélküle idén a bajnokság 5. helyén áll, és vasárnap igazi rangadó vár rá, hiszen a címvédő és listavezető Juventus otthonában lép pályára. A hazaiak győzelmére 1.40 az odds, a döntetlenre 4.50, míg az Inter idegenbeli sikerére 7.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply