by

Cavani nélkül a PSG

2014. February 18. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A Bayer Leverkusen labdarúgócsapata az Edinson Cavani nélkül felálló Paris-Saint Germaint fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén kedden este.
Lars Bender

A Leverkusennél is lesznek hiányzók a keddi meccsen.

A PSG tavaly egy nagyon erős csoportból jutott tovább a Bajnokok Ligájában a nyolc közé, ott azonban megkapta a Barcelonát, amely még túl nagy falat volt az akkor Carlo Ancelotti vezette együttesnek. Most a 16 között a Leverkusen lesz az ellenfél, amely ugyan a német bajnokságban a hétvégén otthon 2-1-re kikapott a Schalke csapatától, de az idén remekül szerepel, hiszen a Bayern München mögött a második helyen áll a tabellán, megelőzve többek között a tavalyi BL-döntős Borussia Dortmundot is. Ugyanakkor az utolsó hét meccséből csak kettőt nyert meg.

A PSG viszont pazar formában van, hiszen a legutóbbi fordulóban 3-0-ra megverte a vendég Valenciennes-t, ezzel öt pont előnnyel vezeti a bajnokságot, és az utolsó tíz tétmeccséből csupán egyet veszített el. Zlatan Ibrahimovic a második helyen áll a BL góllövőlistáján nyolc góllal, viszont csatártársa, a Napolitól érkezett, és azóta az idén 20 gólt termelő Edinson Cavani viszont nem lehet ott Leverkusenben, miután combsérülése miatt nem játszhat. Az uruguayi támadó mellett Christophe Jallet lesz a párizsiak másik hiányzója, ő szintén sérülés miatt hagyja ki a meccset.

A Leverkusennél a lábfejsérüléssel bajlódó Stefan Reinartz játéka kérdéses, Eren Deriyok és Robbie Kruse sérülés, Emre Can pedig eltiltás miatt viszont biztosan nem léphet pályára.

Laurent Blanc, a PSG vezetőedzője szerint borzasztóan nehéz dolguk lesz a Leverkusen ellen. “Ne felejtsük el, hogy tavaly két német csapat játszotta a BL döntőjét, és a Leverkusen is ugyanolyan felkészült lesz, mint minden német együttes.”

A szerda esti meccsen a Leverkusen győzelmére 3.50 az odds, a döntetlenre 3.50, a PSG sikerére pedig 2.20 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply