Casillas tart Huntelaartól

2014. February 24. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Iker Casillas nem tartja lehetetlennek, hogy a Real Madrid triplázzon idén, ám a királyiak kapusa egyelőre csak a következő feladatra koncentrál.
Cristiano Ronaldo

A madridiak bíznak az idei triplázásban.

A Real Madrid immár évek óta úgy kezdi a szezont, hogy kimondatlanul is a tizedik Bajnokok Ligája-serleg megszerzése az elsőszámú célja. Így van ez idén is, ám a csapatkapitány szerint nem kizárt, hogy az együttes mindhárom fronton sikert ér el. Casillas már csak azért is bízik a triplázásban, mert arra a klub történetében még nem volt példa.

“Nagyon szeretném, hogy a szezon utolsó cikke arról szóljon, hogy a Real Madrid triplázott, és ez azt is jelentené, hogy május 24-én megnyerjük a tízedik BL elsőséget” – jelentette ki Casillas. “Tudjuk, hogy ez milyen nehéz feladat, mert mások is pályáznak a trófeákra”.

A kapus kitért a Real Madrid tizedik BL-serlegéhez vezető út következő állomására is, a királyiak a Schalke ellen mérkőznek a legjobb tizenhat között.

“Német csapatról van szó, vagyis fizikailag erős gárdáról. A Bundesligában edződnek, és bár rosszul kezdték a szezont, mostanra már összerázódtak. És persze ott van Huntelaar, aki hosszú sérüléséből nemrég épült fel” – tette hozzá a csapatkapitány.

A Real Madrid a hétvégén 3-0-ra verte az Elchét, míg a Schalke ikszelt a Mainz ellen. A Schalke elmúlt öt meccséből négyet megnyert, míg a Real Madrid utóbbi öt meccsét kivétel nélkül megnyerte.

A gelsenkircheni csapat szerdai sikerének az oddsa 7.50, a döntetlenre 5.00, a madridiak győzelmére 1.44 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply