Bundesligából erősítene a Manchester United

2014. May 18. Sunday in Angol Premier Liga, Hírek

A Manchester United labdarúgócsapatának egykori klasszis kapusa, Peter Schmeichel úgy véli, hogy Mats Hummels és Toni Kroos jó erősítés lenne a következő szezonban.
Toni Kroos

Kroos lehet a United egyik kiszemeltje a nyáron.

Az angol együttes a 2013-14-es idényben csupán a hetedik helyen végzett, és huszonöt év óta először egyik nemzetközi kupasorozatba sem kvalifikálta magát. A szezon hajrájában menesztett David Moyes helyett Ryan Giggs ugrott be, de a hírek szerint a vébé után a holland válogatottól távozó Louis van Gaal lesz az új edző.

A Sky Sports szerint éppen Van Gaal az, aki szorgalmazza a Borussia Dortmund védőjének, Hummelsnek a szerződtetését. “Ugyan a keretben még ott lesz Phil Jones, Chris Smalling és Jonny Evans, de Hummels megszerzése valóban cél” – nyilatkozta Schmeichel. A klub két kulcsemberét elveszíti a védelemből, távozik ugyanis Rio Ferdinand és Nemanja Vidics is.

Kroos leigazolása már Moyesnak is szándékában állt, de akkor nem sikerült megállapodni a Bayern Münchennel. Van Gaal célja várhatóan ugyanez lesz, a középpályát ugyani meg kell erősíteni, ez lehet az alapja a klub sokkal stabilabb szerkezetének a következő évadban.

Schmeichel úgy véli, Van Gaal tapasztalata aranyat érhet a klub számára, korábban a Barcelonánál, majd a Bayernnél és most a holland válogatottnál is ütőképes csapatot épített.

A Manchester United első nyári igazolása egy 17 éves kapus, Vanja Milinkovics lesz. Az FK Vojvodina tehetsége az elmúlt hetekben próbajátékon volt az Old Traffordon, és a klub szombaton hivatalosan is bejelentette szerződtetését. Az viszont biztos, hogy jövőre még nem húzza magára az angol klub mezét, egy évig kölcsönben ugyanis Újvidéken marad.

A Manchester United jövő évi bajnoki címére 6.00 az odds, a Manchester City címvédésére 2.75, a Chelsea győzelmére 3.25, míg a Liverpool végső sikerére 6.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply