by

Behrami Hamburgba igazolt

2014. August 3. Sunday in Hírek, Német Bundesliga

Valon Behrami a Bundesligában folytatja, a 29 éves középpályás két év után hagyta el a Napolit a Hamburg kedvéért.
Valon Behrami

Behrami a Bundesligában folytatja karrierjét.

A svájci labdarúgó az elmúlt két évet a Napolinál töltötte, és remekül szerepelt az olasz együttesben. A nápolyi klub azonban nem tudott versenyképes szerződést ajánlatni neki, ezért Behrami a Hamburgba igazolt. A német klub az elmúlt szezonban kis híján kiesett a Bundesligából, ezért a nyáron igyekszik megerősíteni keretét, hogy ez újra ne forduljon elő.

“Nagyon örülök, hogy ide kerültem, máris elégedett vagyok új csapatommal. A Hamburg egy teljesen új élmény lesz a számomra, nagyon komoly kihívás vár rám, pályafutásom egyik legfontosabb mozzanata ez a csapatváltás” – mondta Behrami, aki kijelentette, hogy még sokat kell dolgoznia, hogy visszanyerje formáját a nyári szünet után.

“A vb után három hetet pihentem, csak hét napja álltam munkába. Dolgoznom kell az erőnlétemen, de ezzel nem lesz gond”– tette hozzá a svájci játékos.

Az átigazolást a Napoli és a Hamburg is bejelentette hivatalos honlapján.

A labdarúgó Twitter-oldalán búcsúzott a nápolyi szurkolóktól, akik jókívánságukról biztosították távozó kedvencüket.

Behrami még biztosan kihagyja a HSV hétfői felkészülési meccsét, de a Bundesliga első körében már szerepelhet. A hamburgiak a Köln otthonában kezdik meg a pontvadászatot: a hazai győzelem oddsa 2.20, a döntetlenre 3.40, a vendégek sikerére 3.20 a szorzó.

A HSV az elmúlt idényben osztályozóra kényszerült, de végül kiharcolta élvonalbeli tagságát, míg a Köln toronymagasan nyerte a Bundesliga 2-t.

Az elmúlt szezonban az osztálykülönbség ellenére is összecsapott egymással, a Német Kupa nyolcaddöntőjében a Hamburg 2-1-re nyert hazai pályán a Köln ellen.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply