by

Bartrával hosszabbított a Barcelona

2014. January 16. Thursday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Marc Bartra

A Barcelona labdarúgócsapata hosszas tárgyalássorozat után sikeresen megállapodott Marc Bartrával, így a 23 éves védő aláírta új, három évre szóló szerződését a katalán sztárklubnál.

 

A fiatal védő az Espanyolban kezdett el futballozni, de 11 éves korában lecsapott rá a Barcelona, és végigjárva a korosztályos csapatokat – köztük a Barcelona B-t -, 2010 februárjában bemutatkozhatott a nagycsapatban is.

A középső védő eddig 23 bajnokin kétszer volt eredményes, 2010-ben három mérkőzésen szerepelt Katalónia nemzeti csapatában is, de tavaly november 16-án, az Egyenlítői-Guinea elleni 2-1-es győzelemmel befejeződött összecsapáson debütált Vicente del Bosque spanyol válogatottjában is.

A tehetséges játékosra a nyáron több neves klub is lecsapott volna, a szerződés meghosszabbítása azonban azt jelenti, hogy a Tottenham, a Liverpool, az Inter és a Valencia kénytelen lesz új kiszemeltet keresni.

A klub közleménye szerint Bartra a jövő héten írja alá a 2017. június 30-ig szóló kontraktust, amelynek kivásárlási záradéka szerint 25 millió eurót kell annak kifizetnie, aki a következő három évben mégis elcsábítaná.

A spanyol lapok szerint hamarosan megállapodás születhet egy másik, hasonló cipőben járó fiatal védő, Martin Montoya ügyében is, a 22 éves játékos szerződése ugyancsak a nyáron jár le, és a Liverpool, valamint az Inter ugyancsak lecsapna rá, ha a Barca nem tartana igényt a további szolgálataira.

A bajnoki listavezető Barcelona csütörtök este a Király-kupában lesz érdekelt. A nyolcaddöntő első mérkőzését egy hete – Cesc Fábregas és Lionel Messi két-két góljával – 4-0-ra megnyerte, így a Getafe hazai pályán nehéz feladat előtt áll. A kiscsapat győzelmére 13.00 az odds, a döntetlenre 6.00, míg a Barca idegenbeli sikerére 1.22 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply