Balotellinek hozzá kell szokni a kispadhoz

2014. December 27. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Mario Balotelli
Brendan Rodgers egyértelművé tette, hogy a Liverpool kezdőjében nincs hely az olasz csatár számára, aki nem passzol a menedzser elképzeléseibe.

 

A Liverpool a nyáron nagy reményekkel igazolta le Mario Balotellit a Milantól. Az angol gárdából távozott a Premier League elmúlt szezonjának gólkirálya, Luis Suarez, a menedzser pedig bízott benne, hogy az olasz válogatott támadó képes lesz pótolni. Azonban Balotelli eddig egyértelműen kudarcot vall az Anfield Roadon, mindössze két gólt szerzett, a pontvadászatban még nem volt eredményes, és játéka sem hasznos csapata számára.

Nem meglepő hát, hogy Rodgers úgy döntött, hogy az ünnepi maraton előtt a kispadra ülteti az olasz játékost.

“Akkor vagyunk a legjobbak, ha agresszíven játszunk. Teljesen egyértelmű, hogy ez nem az ő játéka. Az alatt a rövid idő alatt, amióta együtt dolgozunk, világosan kiderült, hogy ő inkább a tizenhatoson belül érzi jól magát. A játéknak az ilyen szintű intenzitása nem passzol hozzá” – jelentette ki a Liverpool menedzsere.

Rodgers úgy véli, hogy a 3-4-3-as felállásban akkor eredményes csapata, ha képes letámadni az ellenfelet, és már az ellenfél térfelén megszerzi a labdát. A szakember véleménye szerint Balotelli játéka ebben a felállásban nem elég eredményes.

A Liverpool 2014 utolsó mérkőzését a Swansea City ellen vívja hazai pályán: a hazai győzelem oddsa 1.70, a döntetlenre 4.00, a vendégek sikerére 5.50 a szorzó.

Idén a két csapat már kétszer összecsapott egymással: az angol bajnokság tavaszi idényében a Liverpool 4-3-ra nyert hazai pályán, és a Ligakupából is Rodgers alakulata jutott tovább.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply