Ballardini lett a Bologna edzője

2014. January 9. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

A gyenge szereplés miatt menesztette vezetőedzőjét, Stefano Piolit az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Bologna.
Davide Ballardini

Ballardini volt csapata ellen debütál a Bologna kispadján.

Már az utód is megvan Davide Ballardini személyében, aki volt csapata, a Lazio ellen mutatkozhat be szombaton új együttese kispadján.

Az olasz élvonalban szereplő Bologna vezetése bejelentette, hogy menesztette Stefano Pioli vezetőedzőt. A szakember első idényében 9., utána 13. lett a csapattal, ez az idény viszont eddig a várakozásokon alul alakul a piros-kékeknél. A csapat a legutóbbi fordulóban 2-0-ra kikapott a sereghajtó Catania otthonában, ezzel pedig a 17. helyre csúszott vissza, és már csak egy ponttal előzi meg a kieső pozícióban tanyázó Sassuolót.

A vezetőség ezért úgy döntött, hogy meneszti az eddigi trénert, akinek egyből meg is találta az utódját Davide Ballardini személyében. “A Bologna FC 1909 hivatalosan bejelenti, hogy az első csapat vezetőedzőjének Davide Ballardinit nevezi ki, aki 2014. június 30-ig szóló szerződést kötött a klubbal” – áll a klub által kiadott közleményben.

Az 50 éves olasz szakember rendkívül tapasztaltnak számít a Serie A-ban, háromszor volt a Cagliari vezetőedzője, de ült a Pescara, a Palermo, a Genoa és a Lazio kispadján is. Ballardini a hétvégén pont a Lazio ellen mutatkozik majd be új csapatánál, az ellen a Lazio ellen, amellyel 2009-ben megnyerte az olasz Szuperkupát.

A római együttes az idén nem szerepel túl fényesen a bajnokságban, csupán a 10. helyen áll a tabellán, viszont a legutóbbi fordulóban rangadót nyert, hazai pályán Klose hajrában lőtt góljával 1-0-ra legyőzte az Internazionale csapatát.

A Bologna szombaton este fogadja a Laziót, a hazaiak győzelmére 3.10 az odds, a döntetlenre 3.10, a vendégek sikerére pedig 2.37 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply