Az első háromba várja Jovetics az Intert

2015. August 23. Sunday in Hírek, Olasz Serie A

Roberto Mancini
Sztevan Jovetics, az Inter nyáron szerződtetett focistája az első háromba várja csapatát, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában léphessenek pályára.

A 2011/12-es szezon óta az Inter nem szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban, akkor az Olympique Marseille a legjobb 16 között búcsúztatta a milánóiakat. A nyáron megerősítette csapatát Roberto Mancini vezetőedző, többek között szerződtette Joveticset a Manchester Citytől, aki komoly eredményeket akar elérni: dobogóra akar állni a bajnokságban és a BL-ben akar szerepelni az Interrel.

“Úgy gondolom, képesek lehetünk megszerezni a harmadik helyet” – nyilatkozta a montenegrói csatár, aki öt éven keresztül a Fiorentinát is erősítette. “Sok jó csapat van a Serie A-ban, de erős keretünk van. A fociban mindig nagy a nyomás. Ezt mindenhol éreztem, de csak arra összpontosítottam, hogy jól teljesítsek.”

Az Inter nem szerepelt jól a felkészülési meccseken, hiszen kikapott a Bayern Münchentől, az AC Milantól, a Real Madridtól és a Galatasaraytól is, míg az AEK Athénnal döntetlenre végzett. Ezen az öt találkozón Mancini legénysége egyetlen alkalommal sem szerzett gólt, de Jovetics legalább az Athletic Bilbao ellen gólt szerzett. A csatár mindezek ellenére úgy érzi, jó előszezonjuk volt, és hozzátette, több pozícióban is képes megállni a helyét.

Az Inter az 1. forduló vasárnapi játéknapján az Atalantával játszik, mely a felkészülési összecsapásain egyetlen alkalommal sem talált legyőzőre. Az Inter győzelmét 1.44 szorzóval lehet megjátszani, a döntetlent 4.50-nel, a vendég Atalanta sikerét pedig 7.50-nel.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply