by

A Real Madrid nehéz helyzetben van

2016. April 29. Friday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Karim Benzema
Karim Benzema csak egy félidőt játszott a Real Madrid Manchester City elleni BL elődöntőjén, és a francia csatár lecserélésének nem taktikai okai voltak.

A csütörtöki vizsgálatok során kiderült, hogy Benzemának a combizma húzódott meg, és az idei szezonban már harmadszor szenvedte el ezt a sérülést. A mostani húzódás azt jelenti, hogy Benzema nem játszhat a Real Madrid hétvégi mérkőzésén, amelyen Zinedine Zidane csapata a Real Sociedad otthonába látogat, és egyelőre az is erősen kérdéses, hogy a jövő szerdai BL-visszavágón pályára tud-e lépni.

Benzema a bajnokságban 25 meccsen 23 gólt szerzett, ez pályafutása legjobb klubszezonja, a korábbi rekordja 21 gól volt, amit a 2012-2013-as idényben produkált a spanyol csapatnál. Az Európa-bajnokságról lemaradó 28 éves támadó a BL-ben nyolc találkozón négy gólt szerzett a szezonban. Sérülése azért is nagy érvágás a Real számára, mert a BL-párharc manchesteri felvonását kihagyó Cristiano Ronaldo sem épült még fel, így a Real Sociedad ellen két sztárja nélkül kell pályára lépnie Zidane csapatának.

A Sociedad győzelmére a szorzó 4.75, a döntetlenre 4.20, a Real Madrid sikerére 1.66.

Az As nevű spanyol lap azt is megemlíti, hogy Jesé a Manchester City ellen rúgást kapott a sípcsontjára, így egyelőre ő sincs megfelelő állapotban. A Real Madrid nagy hármasa, Gareth Bale, Cristiano Ronaldo és Benzema ebben a szezonban a csapat 47 találkozójából csak 19 alkalommal szerepelt együtt, ami 40 százalékos arány. Bale 16, Benzema 15 meccset hagyott ki a sérülések miatt, Ronaldo viszont egészen a múlt hétig az egyetlen mezőnyjátékos volt, aki minden találkozón végig a pályán volt. A 19 meccsen viszont elég jól termelt a BBC, Ronaldo 24, Bale 17, Benzema pedig 15 gólig jutott, ami összesen 56 gólt jelentett a csapatnak.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply